Szerző: Bartus László
2017.02.27.
Az életben a film úgy végződött, hogy mindenki befogta a pofáját, sunnyogott, elénekeltek mindent. Akinek tiltva volt, az csak hápogott. Megnyerték a versenyt, a svédországi utat, és Erika néni (“Wow”) megdicsérte őket. A gyerekek depressziósan, megalázva, jellemben megtörve élnek tovább a világ legjobb kórusában, ahol egymással szemben játszák ki őket.
Azért nem tud erre az Oscar-díjra büszke lenni egy magyar, mert nem tud szembe nézni vele. Ez olyan tükröt állít elé, ami a magyarokat morálisan megsemmisíti. Nem tudni, hogy az Amerikai Filmakadémia a diktatúrákról szóló tanmesét és az ellenállás emberi nagyságát díjazta-e, vagy tudta, hogy ezzel üzen Magyarországra.
Egy azonban biztos: egy kérdés eldőlt örökre. Ez a kérdés pedig az, hogy mi a helyes? Ha befogjuk a pofánkat, eltűrjük, hogy megalázzanak, szembefordítsanak, kihasználjanak bennünket, hogy megkaphassuk a csokoládét és a svéd utat, vagy elvszerűnek kell lenni embernek kell maradni bármi áron? A sunyi, számító lapítást kell választani vagy ellent kell állni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.