2017. június 8., csütörtök

AZ OROSZOK SEM ÉRTIK, MITŐL VAN EKKORA BEFOLYÁSA SOROSNAK A VILÁGRA - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió/Csernyánszky Judit
2017.06.08.


2014 óta megduplázódott a Szerbiából kivándorlók száma, s az utóbbi időben a célországok között már Magyarország is ott van.

A Vajdaság Ma délvidék hírportál arról tájékoztat, hogy Szerbia az elmúlt két évtizedben amúgy is csúcstartó volt a régióban a kivándorlás tekintetében. A legfrissebb összegzés a 2014-es, amelyik 300 ezer kivándorlót számlált, ellenben az is tudható, 2004 és 2013 között évente átlagosan 26 ezren emigráltak, ez a szám három éve 58 ezerre emelkedett. A fiatalok és az értelmiségiek hagyják el az országot, de egyre több a közép-korosztálybéli is. Magyarkanizsán a YOUMIG projekt keretében tartottak egy konferenciát a hét elején, amikor elhangzott, hogy egyre intenzívebb a fiatalok migrációja a Duna régióban, a legkedveltebb célországok: Németország, Franciaország, Ausztria és az utóbbi időben Magyarország. Az Európai Unió Interreg elnevezésű programjából 2,7 millió eurót különített el a YOUMIG projektre, és a fő partnerek között a magyar KSH is szerepel. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere keresi a módját annak, miként kellene motiválni a fiatalokat és meggyőzni őket arról, hogy ott maradjanak.

Sorosoztak Észak-Komáromban is - tájékoztatott a szlovákiai magyar hírportál, a Hírek. A trianoni békediktátum aláírásának évfordulós megemlékezésén, ahol Észak- és Dél-Komárom közös programot tartott, felszólalt Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő is, aki szerint most még a trianoni szerződésnél is nagyobb veszély leselkedik ránk. A brüsszeli bürokraták és Soros György ármánykodása, akik merőben más értékrendet képviselő népcsoportot akar hazánkba betelepíteni. Előhúzta a terrorista kártyát is, majd úgy fogalmazott: „Most nemcsak országunk nagy részét akarják elvenni, hanem el akarnak törölni mindent, ami nemzeti, ami a magyarságunkat jelenti – határoktól és állampolgárságtól függetlenül.

„Maffia állam: azaz miért lett Magyarország szálka Soros szemében” címmel írt hosszú elemzést az orosz kormányzati támogatásból élő Szputnyik News arról, milyen súlyos ideológiai vita alakult ki Orbán Viktor és Soros György között. Igor Psenyicsnyikov, a Stratégiai tanulmányok Orosz Intézetének elemzője Orbánnal összhangban Sorost ő is csak egy pénzügyi spekulánsnak nevezi, felteszi a kérdést: miként tud egy ember ilyen nagy befolyással lenni több országra. Hogyan tudja a saját világnézetét ráerőszakolni a világra, amelyben a globalizációt határok nélkül képzeli el. Igor Psenyicsnyikov szerint Soros nem veszi észre a helyzet iróniáját. Nevezetesen, hogy a Soros-féle liberális globalizáció eszméje ellentmond az uniós tagállamok többségi ideológiájának, akik a nemzeti szuverenitást és a nemzeti érdekeket helyezik előtérbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.