2017. október 11., szerda

BOJÁR GÁBOR: 2020-BAN MÁR FEGYVERES KONFLIKTUST OKOZHAT A KORMÁNY ELLENSÉGKERESÉSE

444.HU
Szerző: plankog
2017.10.10.


Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, a Széchenyi- és Gábor Dénes-díjas fizikus-üzletember az utóbbi időben politikaügyben szerepelt többször is a hírekben: előbb nyíltan felvállalta, hogy pénzzel támogatja a Momentumot, majd azt mondta, nagyobb összeggel is támogatna egy Orbán-ellenes összefogást, végül arra jutott, csalódott a Momentumban, éppen azért, mert nem akarnak összefogni a kormányváltásért.

Bojár most a Hír tévé Egyenesen című műsorában azt mondta:

„A legkisebb esélyt is meg kell ragadni a kormányváltásra, olyan mértékű fenyegetést jelent a Fidesz hatalmon maradása.”

Bojár azt mondta, eddig csak azt gondolta, az EU-ból való kilépés lehet a tét, de most, hogy a miniszterelnök már nyíltan támogatja a garázdaságot, már súlyosabb dolgokról van szó.

Bojár attól tart, hogy Orbán Viktor állandó ellenségkeresésében

„olyan ellenséget sikerül fogni, aki az egész országnak sokkal nagyobb tragédiát fog okozni”.

Felvetette, hogy 2020-ban, Trianon százéves évfordulóján akár fegyveres konfliktust is provokálhat a kormány a szomszédos országokkal. Nem feltétlenül háborút, de helyi konfliktusokat elképzelhetőnek tart. Szerinte az állandó ellenségkép-keresést nem lehet tovább fokozni anélkül, hogy ne válna veszélyessé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.