2018. február 16., péntek

A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS ORBÁN VIKTOR ELŐTT JOBB VOLT, ÉS UTÁNA IS JOBB LESZ

VÁROSI KURÍR 
Szerző: Városi Kurír
2018.02.16.


Ezt mondta a Demokratikus Koalíció elnöke Debrecenben, egyben arra kérve mintegy 300 fős hallgatóságát, hogy segítsenek leváltani a jelenlegi hatalmat.

A magyar kormány legfontosabb témája, hogy állítsuk meg Sorost

Gyurcsány Ferenc szerint az áprilisi választásnak az a tétje, hogy „Magyarország újra normális, élhető, sokak számára (…) perspektívát nyújtó ország lesz, vagy a miniszterelnök folytatja áldatlan, pusztító háborúit”. „Merjük kimondani: elég volt ebből” – tette hozzá a DK elnöke.

Beszélt arról, hogy amíg Németországban az egészségbiztosítás, az iskolarendszer vagy a közlekedés-szervezés voltak a tavalyi választási kampány témái, „a magyar kormány legfontosabb témája, hogy állítsuk meg Sorost”.

Hozzátette: miközben Orbán Viktor Sorossal hadakozik, a többségnek az a gondja, hogy ki tudja-e fizetni a számlákat, hogy külföldre mennek a fiatalok, vagy kap-e kórházi fertőzést, ha egészségügyi intézménybe kerül.

A lopás a rendszer éltető ereje


Gyurcsány Ferenc élesen bírálta a jelenlegi hatalmat, amely kirabolta az országot, de – mint fogalmazott –, „szorul a hurok a nyakuk körül politikai és igazságszolgáltatási értelemben”.

„A lopás a rendszer éltető ereje” – jellemezte a közállapotokat Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „az erkölcstelenség, a jogtalanság üli torát, rászolgált a rendszer, hogy leváltsuk”.

A pártelnök utalt arra, hogy ők felkészültek a kormányzára, két éve elkészült a Sokak Magyarországa című programjuk. Szerinte ebből a szempontból az összes ellenzéki párt elkészítette a „házi feladatot”, de „hol a Fidesz programja?” – tette fel a kérdést. A vezető kormánypárt korábbi szlogenjére – Folytatjuk! – utalva megfogalmazta programjavaslatát a Fidesznek: „ne folytassátok gyerekek!”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.