2018. február 26., hétfő

A MATEMATIKA DIADALA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.02.26.


Elnézegetem, amint mindenki ünnepli magát, merthogy Hódmezővásárhelyen sikerült lenyomni egy sallert Orbánnak és bandájának.
No lám, mondják most azok, akik idáig hülyeségnek tartották az összefogást, nyelvészkedtek meg értelmetlennek nevezték, ezzel elbizonytalanítva a baloldali és a liberális népséget, miközben azzal traktálták őket, hogy majd ők, egyedül, majd akkorát durrantanak a nulláslisztbe, hogy elfújják a maffiaállamot, dagadt vezérével egyetemben.
Most mindenki úgy tesz, mintha vak lenne, jóllehet mindenki tudja, hogy ezt az eredményt a Jobbiktól a Balfácánokig terjedő együttműködés eredményezte, aminek előfeltétele egy mindenki számára elfogadható jelölt volt.
Erről most sem esik szó, csak a dicsőségről, meg gigászi győzelmünkről.

Nem tudom, Hódmezővásárhelyen hogyan folyt a választási mozgósítás, de azt tudom, ha felénk a mostani helyzethez hasonlóan folytatódik, akkor itt győzelem soha nem lesz.
Tegnap voltam a helyi piacon, ahol a piac minden bejáratánál dolgoztak az LMP aktivistái, ott volt a Jobbik és talán még az Együtt is, de se a szocialistákkal, se a DK aktivistáival nem lehetett találkozni.
Hihetetlenül jól van ez az LMP eleresztve - már anyagilag, de én persze a jelölőlistáikért sem aggódom magam halálra, meglesz az is, kétségkívül...
Ez a körzet Pest-megyei, tradicionálisan baloldali körzet, itt a jobboldal soha nem tud nyerni, itt csak a baloldal tud veszíteni - úgy tűnik, ezen dolgoznak most is éppen.
A közös jelöltről nincs kint plakát, a neve sem ment át a köztudatba, a halásztelkieken kívül kevesen ismerik, kevés lesz ez egy választási győzelemhez egy olyan körzetben, ahol a települések a Duna két partján fekszenek, és a legközelebbi híd Dunaújvárosban van...
A Jobbik természetesen mindenhol ott van, és miután radikális párt, hát nagy a vonzereje, hiszen annyi mindent kínál a nép egyszerű gyermeke számára: ellenségképet, aktivitási lehetőséget, ideológiát, dicső múltat - nosztalgiát az idősebbjének a sohasemvolt Magyarország után és csillámló jövőt a felnövekvő ifjúságnak,.
Ehhez persze meg kell fegyelmezni a cigányt, a zsidót, a migránst és a pirézt is, lehetőleg tettlegesen - ez persze tetszik a magyarnak, megfegyelmezni mindig nagyon szeretett, főleg, ha a fegyelmezendő eleve gyengébb volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.