2018. február 2., péntek

SÖTÉT JÖVŐKÉP A NYUGDÍJAKRÓL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: V.A.D.
2018.02.02.


Meglehetősen borúlátóak a nyugdíjas éveikkel kapcsolatban a magyarok: 62 százalékuk úgy gondolja, mire nyugdíjba megy, összedől az állami nyugdíjrendszer, több mint harmaduk pedig egyenesen arra számít, hogy meg sem fogja érni a nyugdíjas kort.

A fiatalok még sötétebben látják a jövőt: a 30-as korosztály 78 százaléka tart a nyugdíjrendszer összeomlásától, és 43 százalékuk véli úgy, hogy nem is fog addig élni. Mindez a K&H Bank biztos jövő indexének legfrissebb kutatásából derült ki. Az 500, 30-59 év közötti megkérdezett nagy többsége szerint legalább 151 ezer forint kellene havonta ahhoz, hogy egy átlagnyugdíjas viszonylag kényelmesen megéljen, de minden negyedik válaszoló 200 ezer forint fölé tette ezt a minimális összeget. Ehhez képest 2017 első félévében az átlagnyugdíj 124 278 forint volt, ami a nettó átlagbér 64,3 százalékát teszi ki.

Ezek alapján nem csoda, ha a megkérdezettek bő kétharmada a jelenleginél rosszabb vagy sokkal rosszabb életszínvonalra számít. Különösen a nők, az 50 év alattiak, a falvakban élők, valamint a kis és közepes jövedelműek azok, akik nem számítanak idős korukra semmi jóra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.