2018. március 29., csütörtök

A TIBORCZHOZ KÖTHETŐ CÉG BŰNSZERVEZETBEN KÖVETTE EL AZ EU PÉNZÉNEK MEGCSAPOLÁSÁT

VÁROSI KURÍR - KERÍTÉSEN INNEN
Szerző: bl
2018.03.29.



Jávor Benedek, az LMP korábbi frakcióvezetője, az Együtt–PM listájáról került ki Brüsszelbe, ahol számtalan problematikus ügyet továbbított az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF felé. Ezekről az ügyekről és Paksról is nyilatkozott a Magyar Nemz
etnek.

Botrány botrány hátán

A magyarországi közbeszédet és a sajtót az Orbán-kormány propagandaszócsővé silányította:

Ez tragédia. Ezzel elveszi az emberek lehetőségét a tájékozódástól, a kulturált, civilizált, értelmes közbeszédtől. A Fidesz belehergeli az országot ebbe az őrült Soros-kampányba, miközben az ország előtt álló valóban sorsdöntő kérdésekről nem tudunk értelmes vitát folytatni.”

A nemzeti MTI cenzúrázta a Tiborcz-Lázár hírfolyamot

Az EP képviselő rengeteg kisebb-nagyobb ügyet vitt az OLAF- hoz, közülük a legfontosabb az Elios- botrány:

“Ez esetben az OLAF egyértelműen bebizonyította, hogy a miniszterelnök vejéhez köthető cég bűnszervezetben követte el az EU pénzének megcsapolását. Ráadásul ezzel még nagyobb kárt is okozott, ugyanis az EU-s forrásoknak nemcsak az a része veszett el, amit elloptak, hanem gyakran a megvalósult projekt is teljesen felesleges volt. Például olyan települési önkormányzatok is kötöttek szerződéseket az Eliosszal a közvilágítás fejlesztését szolgáló beruházásokra, amelyek nem sokkal korábban cserélték le a közvilágítást. Polt Péter azonban már 2015-ben bűncselekmény hiányára való hivatkozással lezárta a nyomozást. Neki egyértelműen az a feladata, hogy a fideszes érdekeket védje.”
Polt pávatánca

Polt azt természetesen nem engedheti meg magának, hogy teljesen elutasítsa az OLAF- jelentéseket, de csak olyan ügyekben jár el, amelyeknek nincsen politikai vonzata:

“Ezért lenne fontos, hogy Magyarország is csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, amelynek már konkrét saját nyomozati és bűnvádi jogköre lenne, nem kellene a tagállami hatóságok által biztosított anyagokra és az ő további eljárásaikra hagyatkozni.”

Az ügyészség titkolódzik az OLAF vizsgálati megállapításait illetően

Jávor négy éve kezdeményezte, hogy az Európai Unió támogassa az oknyomozó újságírók munkáját. Sajnos nem sokkal a megvalósulás előtt történtek olyan tragédiák, mint a máltai Daphne Caruana Galizia és a szlovák Ján Kuciak meggyilkolása

A Kuciak által nyomozott ügy is rávilágít azonban arra, hogy az EU-s pénzek megcsapolását gyakran több tagállamban tevékenykedő bűnözői körök végzik, így az oknyomozó újságíróknak is együtt kell dolgozniuk a különböző tagállamokból, a sikeres munka érdekében. Ezt kívánja elősegíteni a program. “...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.