2018. március 5., hétfő

BAJNAI GORDON: 9 MONDAT A VÁLASZTÁSRÓL

HUPPA BLOG
Szerző: BAJNAI GORDON / FACEBOOK
2018.03.05.


“Mostanában sokan megállítanak, megkérdeznek: hogyan is szavazzunk április 8-án ebben a zűrzavaros helyzetben?” – írja Bajnai Gordon a Facebook-oldalán. A kérdést így válaszolja meg:

Azoknak, akiknek ebben az én véleményem számít, ezt üzenem:
- Egyéniben – hallgass az eszedre
- Pártoknál – hallgass a szívedre
- Semmiképp: Jobbikra, Fideszre

Magyarázatom egyszerű, 9 mondatban kifejtem:

1. Azt, hogy Magyarországot ki kormányozza április után – az egyéni körzetek eredménye dönti majd el.

2. Hiába van a Fidesz országosan kisebbségben, ha a változást akaró többség szavazata sok különböző ellenzéki jelölt között szóródik szét.

3. Tehát: akik kormányváltást akarnak, azoknak a mindent eldöntő egyéni képviselőválasztásnál egy, a Fideszénél nagyobb tömbbe kell tömörülniük a szavazatukkal.

4. Ezért az egyéni képviselőjelöltek közül a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell szavaznunk, arra, akinek várhatóan a legnagyobb esélye van ismertsége, munkája, személyisége és pártháttere – esetleg a körzetben készült közvéleménykutatás – alapján, hogy megelőzze a Fidesz jelöltjét.

5. A képviselőjelölteknél tehát a józan észre hallgatva, akár olyan képviselőre is érdemes szavaznunk, akinek a pártját egyébként nem szívesen választanánk, aki miatt magunkban kompromisszumot kötünk – mert ez dönti el, hogy lesz-e kormányváltás vagy sem.

6. A pártok közötti választás súlya az előbbinél kisebb, ez majd azt dönti el, hogy melyik pártnak milyen befolyása lesz a következő négy évben- a kormánykoalícióban vagy az ellenzéken belül.

7. Ezért itt bátran hallgathatunk a szívünkre: a legszimpatikusabb – vagy legkevésbé ellenszenves- demokratikus ellenzéki pártot válasszuk, ebben nem érdemes taktikáznunk és nem kell kompromisszumot kötnünk.
8. Egy biztos: aki változást akar, semmiképp ne szavazzon a Fideszre:-)

9. És aki nem akar cseberből vederbe kerülni, az az ellenzéki pártok közül ne szavazzon a Jobbikra sem, hiszen, ha az ő politikájuk lenne később meghatározó, az végképp eltávolíthatná Magyarországot az európai fejlődési iránytól.

Joggal merül persze fel a kérdés: honnan tudjuk hát, hogy ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt?

Nos, Hódmezővásárhely után, amikor az ország többsége egyértelműen változást akar, döntő felelőssége van az ellenzék pártjainak abban, hogy a Fidesz által nyolc éve felállított választójogi csapdából végre másszanak ki: a beépített pártfinanszírozási érdekeltségek, az ellenzékben való egyéni boldogulási pályák, az egymás közti versengés kárára is akár – kölcsönös visszaléptetések révén a lehető legtöbb egyéni körzetben tegyék egyértelművé, hogy melyik jelölt hordozza leginkább a győzelem esélyét, kire érdemes szavaznunk helyben a kormány- és korszakváltás reményében.

Ha ezt nem teszik meg, a vereség felelőssége egyértelműen az övék lesz – közösen.
Ha megteszik – és erre most vannak biztató jelek – akkor megadják az esélyt választóiknak a változtatásra
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.