2018. augusztus 28., kedd

A MAGYAR FIATALOK HARMADA EGY-EGY HÓNAPOT IS NEHEZEN VÉSZEL ÁT

24.HU
Szerző: KOVÁCS MÁRTA
2018.08.28.


A Magyar Ifjúság Kutatás 2016 mellett készült egy másik kötet is, ami más megvilágításba helyezi a magyar fiatalok helyzetét. A Margón kívül című könyv szerint a fiatalok közel fele úgy véli, az elmúlt tíz évben romlott az életszínvonal, illetve rengetegen közülük a kilátástalanságot tartják a legfőbb problémának.

Ahogy nemrég megírtuk, nyilvánosságra hozták a teljes Magyar Ifjúság Kutatás 2016-ot, ami a gyorsjelentés után mintegy másfél évvel jelent meg. A több mint 500 oldalas dokumentum több aspektusból vizsgálja a fiatalok helyzetét; a kutatást 2000 óta négyévente folytatják le mindig azonos módszertannal, ezúttal nyolcezer magyarországi és – első alkalommal – négyezer határon túli 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg.

Készült egy Margón kívül című kötet is, amely azokat a szempontokat gyűjtötte össze, amelyek kimaradtak a hivatalos kutatásból. Ahogy az Excenter Kutatóközpont kiadványa ismerteti, a 2016-os adatfelvétel volt az első, amikor az uniós forrásból finanszírozott kutatás adatbázisa nem volt elérhető, 2018-ig pedig semmilyen információt nem lehetett megtudni az adatokról. A megjelenés előtt álló könyvben emlékeztetnek arra, hogy az EU-s forrásokból elvégzett kutatás eredményeinek eltitkolása ütközik az uniós támogatásokra vonatkozó szabályokkal, amelyek megkövetelik a támogatások révén keletkező ismeretek és információk szabad hozzáférését. Régi reflexeket idéz, hogy a kutatási anyagot és az adatbázist csak belső körök ismerhették meg, az eredményeket a kutatók szakmai fórumokon sem hozhatták nyilvánosságra. A Margón kívül így az ifjúságkutatás adatainak autonóm értelmezését tartalmazza.

A kutatás szerint a 15-29 éves fiatalok száma 2016-ban 1,7 millió volt, ami a népesség 17,5 százaléka. Számuk 105 728 fővel kevesebb volt, mint a 2011-es népszámlálás idején volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.