Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.10.10.
Valaki elbúcsúzott a nyilvánosságtól. Azt írta, elege van. Meg tudom érteni. Nekem is elegem van, minden nap. Másnap aztán elkezdem újra. Arra, hogy miért, van egy viszonylag egyszerű válaszom meg egy valamivel bonyolultabb. Előbbi szép és világos, az utóbbi valószínűleg közhelyek tömege.
Vágjunk bele.
"...Ember, aki tudod – ember, aki láttad –, ember, aki nézted, figyelted, élted – tudtad, mielőtt volt, tudtad, mielőtt lett –, ordítottál, hogy közeledik – ki kérdezett?
Megváltó Atyaisten – aki tudod, hogy lehetne elkerülni, mit kellene tenni, hová kellene fordulni, hogy kellene csinálni –, ki kérdezett?
Ki kérdezett? Ne kérdezd – ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted –, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld."
Ez a vége a világirodalom egyik legtökéletesebb írásának, ami olyan hatással volt rám, amikor először olvastam, hogy még aznap megtanultam szóról szóra. És azóta is mindig szorul a torkom tőle. Karinthy Frigyes: Ki kérdezett? A Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1926-os kiadásában sikerült megszereznem, pontosabban nem nekem, hanem a magyar irodalmi élet egyik legkiválóbbjának. Simó Jenőnének hívták, a váci utcai antikvárium vezetője volt, ha jól emlékszem, 1957 őszén kértem, két héten belül megvolt a könyv. Bizonyára akadt olyan nap, amikor nem mentem be abba a szentélybe, de hogy nem sok ilyen nap lehetett, az bizonyos. Oda mindenki bement, akinek bármi köze volt bármi módon a könyvhöz. Egyszer például Devecseri Gáborral ütköztünk össze az ajtóban, ő udvariasan félreállt "a mindenkit elsöprő ifjúság elől", csak később mondta, amikor már összebarátkoztunk (Plusz egy fő Magyar Televízió 1966.), hogy rögtön tudta, én csak az ő ifjúkori szerelmének a fia lehetek (és tényleg, ezt anyám is megerősítette).
A "Singing Jungle" néven olykor általam is olvasott embernek ezt tudom üzenni jó szívvel, ha netán nem olvasta volna még Karinthy jajdulását, keresse meg, ha olvasta, olvassa el mégegyszer...
"...Ember, aki tudod – ember, aki láttad –, ember, aki nézted, figyelted, élted – tudtad, mielőtt volt, tudtad, mielőtt lett –, ordítottál, hogy közeledik – ki kérdezett?
Megváltó Atyaisten – aki tudod, hogy lehetne elkerülni, mit kellene tenni, hová kellene fordulni, hogy kellene csinálni –, ki kérdezett?
Ki kérdezett? Ne kérdezd – ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted –, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld."
Ez a vége a világirodalom egyik legtökéletesebb írásának, ami olyan hatással volt rám, amikor először olvastam, hogy még aznap megtanultam szóról szóra. És azóta is mindig szorul a torkom tőle. Karinthy Frigyes: Ki kérdezett? A Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1926-os kiadásában sikerült megszereznem, pontosabban nem nekem, hanem a magyar irodalmi élet egyik legkiválóbbjának. Simó Jenőnének hívták, a váci utcai antikvárium vezetője volt, ha jól emlékszem, 1957 őszén kértem, két héten belül megvolt a könyv. Bizonyára akadt olyan nap, amikor nem mentem be abba a szentélybe, de hogy nem sok ilyen nap lehetett, az bizonyos. Oda mindenki bement, akinek bármi köze volt bármi módon a könyvhöz. Egyszer például Devecseri Gáborral ütköztünk össze az ajtóban, ő udvariasan félreállt "a mindenkit elsöprő ifjúság elől", csak később mondta, amikor már összebarátkoztunk (Plusz egy fő Magyar Televízió 1966.), hogy rögtön tudta, én csak az ő ifjúkori szerelmének a fia lehetek (és tényleg, ezt anyám is megerősítette).
A "Singing Jungle" néven olykor általam is olvasott embernek ezt tudom üzenni jó szívvel, ha netán nem olvasta volna még Karinthy jajdulását, keresse meg, ha olvasta, olvassa el mégegyszer...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.