2018. október 2., kedd

HOLOKAUSZT-LÁTVÁNYPARK? A SORSOK HÁZA A TŰZZEL JÁTSZIK, HA A GYORS BORZONGÁSRA ÉPÍT

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: WINDISCH JUDIT
2018.10.02.


A Sorsok Háza koncepciója szó szerint félkész, vagyis 50-60 százalékban tekinthető csak véglegesnek – tudta meg a hvg.hu. A tervezett kiállítás mégis rengeteg bírálatot kapott az elmúlt hetekben. Azt egyelőre nem tudni, hogy a történelemhamisítással vádolt eredeti terveket átdolgozzák-e, vagy csak kiegészítik azokat.

„Az a tény, hogy Magyarországon a zsidóság szervezett, tömeges haláltáborba hurcolása az ország 1944. március 19-i német megszállás után következett be, nem elkendőzése az azért viselt felelősségnek, annak a bűnnek, hogy az állam ezt követően nem védte meg polgárait”

– mondta Gulyás Gergely miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, jövőre megnyitják a legújabb magyar holokausztmúzeumot és emlékhelyet, a Sorsok Házát.

A miniszter nagy műgonddal fogalmazott mondata jól példázza azt a bűnöket relativizáló történelemértelmezést, amely miatt zsidó szervezetek, intézmények és holokausztkutatók tiltakoznak a Sorsok Háza tervezett koncepciója ellen.

Az ugyanis, hogy a magyar állam a német megszállás után nem védte meg polgárait, elég furcsa kijelentés, tudván, mi minden történt előtte. A zsidóellenes intézkedések már 1920-ban, a numerus claususszal elkezdődtek, az első zsidótörvényt 1938-ban hozták meg, majd sorban a másik kettőt, ami a zsidók beazonosításával, majd fokozatos kiszorításával, megbélyegzésével és üldözésével járt. A magyarországi zsidó holokauszt első állomása az 1941-es kamanyec-podolszkij tömegmészárlás volt. És bár tény, hogy a magyarországi zsidók deportálása a német megszállással kezdődött, de a magyar állam ekkor nem a védelmet mulasztotta el, hanem aktívan segítette a náci tömeggyilkos gépezetet.
A kormányzó, aki ott se volt

Abban nincs konszenzus, hogy Horthy Miklós kormányzó mikor értesült arról, milyen sors várta a zsidókat Auschwitzban, ahova legnagyobb részüket szállították hazánkból. A többségi álláspont szerint októberben jutott el hozzá az információ, azonban vannak olyan neves kutatók, akik szerint már júniusban értesülnie kellett róla. Horthy szerepe amúgy is az egyik legvitatottabb témája a magyarországi vészkorszak kutatásának, éppen ezért figyelik többen aggodalommal a kormányzó Orbán-kormány által támogatott kultuszát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.