2018. november 23., péntek

EGYENLŐK ÉS MÉG EGYENLŐBBEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.11.23.


...M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bizonyítás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt csütörtökön elrendelte a férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.

Richárd védelmezettként jóformán azt tett az elmúlt másfél évben, amit csak akart. A bíróság az ő oldalára állva ismét okot adott arra, hogy kételkedjünk a független ítélkezésben. A baleset után pár hónappal jogosítvány nélkül furikázott a belvárosban egy több tízmilliós kocsival. Ez sem érdekelte a nyomozó hatóságokat és az sem, hogy mégis miből futja neki erre. Miközben egy egyértelmű halálos baleset elkövetője, egészen mostanáig a lakásában várhatott – a talán felmentő – ítéletre, addig Czeglédy Csaba immár másfél éve kénytelen rácsok mögött várni azt, hogy egyáltalán a vádemelés megtörténjen. A rácsok mögött már kétszer is megbüntették, egyszer amiatt, mert túl sok könyvet halmozott fel a cellájában, egyszer pedig amiatt, mert borostát növesztett.

Ez jelenti ma az igazságszolgáltatást Magyarországon. Nincs az a köztörvényes bűn, amit ne lehetne elsikálni a megfelelő kapcsolatokkal. Magyarországon a jogegyenlőség megszűnt létezni. Diktátorok, háborús bűnösök és gyilkosok országa lettünk. Egy ország, ahol a hatalommal rendelkezők saját képükre formálják nemzetüket. És teszik mindezt a magyarok többségének beleegyezésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.