2018. november 23., péntek

ÉSZREVETTE EGY TANÁR: FŰ ALATT CSÖKKENTETTÉK A GARANTÁLT BÉRÉT

INDEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2018.11.23.


Furcsa dologra lett figyelmes egy Budapest környéki iskolában dolgozó tanár. Elkezdődött az új tanév, fizetése megérkezett a bankszámlára, kicsivel több is, mint az előző tanévben.

A pedagógus azonban megnézte az idei évre szóló kinevezési dokumentumát, amelyben érdekes változást vett észre. Meglepődve vette észre, hogy a papír alapján az előző tanévhez képest közel 10 ezer forinttal csökkent a garantált alapilletménye, amelyet törvény határoz meg a képzettsége és a munkában eltöltött évei alapján.

A tanár szerint kollégái nagy részének fel sem tűnt a változás, hiszen a bankszámlára mindenki megkapta eddigi fizetését - pedig fontos dologról van szó. A garantált illetmény nem módosítható, nem csökkenthető, ha pedig ezt teszik, az törvénysértő, mondta a pedagógus az Indexnek. Most tulajdonképpen az történt, hogy garantált illetményét fű alatt visszaállították a 2016-os szintre, és erről sem őt, sem kollégáit nem tájékoztatták.

A dolgok megértéséhez menjünk vissza egy kicsit az időben. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nevéhez fűződő reform részeként jelentős béremelést ígértek a pedagógusoknak 2010 után. Már az elején látszott, hogy több mint 100 ezer tanárnak egyszerre ilyen mértékben nem tudják megemelni a bérét, ezt ugyanis nem bírná a költségvetés.

- 2013-ban így az a döntés született, hogy négy lépcsőben emelik a tanárok bérét.
- A kormány már 2015-ben alkalmazott egy trükköt. Addig ugyanis a minimálbérhez volt kötve a tanárok alapbére: ennek 100-265 százalékát vették a garantált alapilletmény kiszámításához. A minimálbér azonban folyamatosan emelkedett, túl sok pénze lett volna így a tanároknak.
- 2015 óta így már nem a minimálbér, hanem csak egy "vetítési alap" felszorzásával számolják ki a tanári fizetéseket.
- Ez a vetítési alap a 2014-es minimálbérnek felel meg (101 500 forint), és azóta sem változott.

A négyütemű béremelés 2017 szeptemberében ért véget, de itt is történt egy módosítás. A béremelés utolsó elemét már nem kaphatta meg mindenki: ezt a keretet 2017 szeptemberétől az iskolaigazgatók elvileg a tanárok teljesítménye alapján, az egyes pedagógusok között különbséget téve oszthatták ki. Egy kikötés volt, hogy a garantált alapilletménye senkinek nem lehet kevesebb az előző tanévre vonatkozó, 2017. augusztus 31-ig érvényes összegnél.

Ehhez minden iskolának el kellett készíteni egy saját teljesítményértékelési rendszert, amelyben figyelembe veszik a tanár oktató-nevelő munkáját, munkafegyelmét, képzettségét, iskolán belüli vagy kívüli pluszmunkáját és egyéb helyi szempontokat. A célja ennek az, hogy valamennyire objektív módon határozzák meg, ki kap több-kevesebb vagy semmilyen emelést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.