2018. november 29., csütörtök

MEGINT CSŐDÖT MONDOTT A REZSIBLÖFF

ORGANIKUS KÁOSZ BLOG
Szerző: MACH PÉTER
2018.11.29.


A kormány állítólag megoldotta a hátrányos helyzetűek, rászorultak fűtési gondjait is, idén végre ők is részesülnek a rezsicsökkentésből - ez a propaganda dőlt a választások előtt és után a közmédiából. Majd jött a fekete leves: kiderült, hogy a 65 ezres Pesterzsébeten összesen 117 családon segítenek. A kormány cinizmusa határtalan.

Tehát a rezsicsökkentés ismét kamunak bizonyult?

A kormány még a tavasszal, a választási kampányban jelentette be a fűtési költségek támogatását. Akkor ugyanis rekordhideget mértek az amúgy is elnyúlt téli időszakban. Azután nyáron rátettek egy lapáttal: akkor úgy számoltak körülbelül 800 ezer háztartás részesülhet a „rezsicsökkentés” áldásából, s kaphat 12.000 Ft értékű természetbeni támogatást. Az ígéret szerinti háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot a téli fűtési szezonban vehették volna át az igénylők.

Csak ugye melyik télen?

Elbírálták a pályázatokat, az önkormányzatok pedig gondoskodnak majd a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag biztosításáról már az idei téli fűtési szezonban, írja a kormany.hu. Jól hangzik, majd emberfia tovább olvas: a támogatás feltétele, hogy a települési önkormányzatok vállalják, hogy szerződést kötnek a tüzelőanyagot természetben biztosító gazdálkodó szervezetekkel, amelyben rögzítik, hogy az érintett háztartásoknak legkésőbb 2019. december 15-éig biztosítják a tüzelőanyag átvételének lehetőségét. Tehát vagy megkapják januárban-februárban, vagy nem. Ha nem, akkor akár még több mint egy évet is várhatnak a fával és szénnel fűtők, hogy megkapják a kormány által nyáron megígért 12 ezer forintos téli rezsicsökkentést.

Pesterzsébeti képviselőként azonban nem csak az időpont (meggyőződésem, hogy az önkormányzat mindent meg fog tenni, hogy időben megkaphassák a támogatást az igénylők), hanem a támogatás hatásfoka aggaszt.

Pesterzsébeten, a főváros egyik nehéz szociális helyzetben lévő peremkerületében összesen 117 család (háztartás) nyújtott be pályázatot. A körülbelül 30.000 (Központi Statisztikai Hivatal az utolsó - 2011-es - népszámlálás területi adatai alapján 29 216 háztartás volt a kerületben) háztartásból összesen 117.

A kerület kb. 750-800 családnak a téli időszak többletkiadásainak fedezetére „karácsonyi” csomagot. Ennek a többszöröse sajnos a szegény, létmininimum alatt vagy környékén élő család. Elég csak megnézni az óvodai vagy iskolai menza esetében a rászorultság elve alapján hányan nem fizetnek térítési díjat.

A kormány azonban mossa kezeit: 117 kerületi család támogatásával elintézi a fűtési válságot, a kormányt nem érdekli a családi házas övezetekben érezhető égett szemét szaga, sem a fűtés nélküli házakban kihűlő idős polgártársaink sorsa.

Az elmúlt nyolc évben az Orbán-kormány magára hagyott egymillió embert, aki fával vagy brikettel fűt, de növekvő árak, az elégtelen támogatás és a tűzifahiány miatt több százezer háztartás idén sem tudja melegen tartani otthonát – állította még januárban Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.