2018. november 30., péntek

MIT NÉZNEK ÉS OLVASNAK A HATÁRÁTKELŐK?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.11.30.


Játékra szeretnélek invitálni ma titeket, aminek lényege, hogy megpróbáljuk megnézni, miként változnak (ha változnak egyáltalán) határátkelőként az ember médiafogyasztási szokásai. Honnan és milyen csatornákon tájékozódnak a külföldön élő (illetve az esetleg Magyarországon élő, de a határátkelés gondolatával foglalkozó, esetleg hazaköltözött) magyarok, vajon van-e eltérés az átlag magyar fogyasztótól?

Mindez onnan jutott eszembe, hogy a minap olvastam a Medián és a Mérték Médiaelemző Központ ebben a témában készült felmérését, amiből nagyon elgondolkodtató dolgok derültek ki.

Most csak egy pár érdekességet emelnék ki ebből. Ilyen az, hogy Magyarországon továbbra sem csökken a tévénézők és ami legalább ilyen meglepő volt számomra, nem nő az interneten híreket olvasók aránya.

A kereskedelmi tévék mindent visznek, viszont külföldi oldalakat gyakorlatilag elhanyagolható számú ember olvas. Utóbbi különösen érdekes, hiszen a 2 százalékos arány (ennyien akadtak a megkérdezettek között, akik rendszeresen olvasnak külföldi sajtóterméket, nyilván leginkább az interneten) egészen döbbenetesen alacsony.

Ami még inkább kemény, hogy a 30 év alattiak és a diplomások esetében is csak 5 százalék ez az arány és alkalmanként is csak 10 százalékot éri el az átlag, mondjuk a diplomások negyede azért alkalmanként legalább rápillant egy-egy külföldi oldalra.

Összességében tehát a magyar lakosság elenyésző hányada lát ki a határon túlra úgy, hogy azt nem valamelyik magyar sajtóorgánum tálalásában kapja, hanem eredeti forrásból.

Ami engem kifejezetten meglepett, hogy tízből hét ember még mindig a tévét használja rendszeres hírforrásként (tízből három a netet), ami konkrétan ugyanaz az arány, mint négy évvel ezelőtt.

Tízből négy ember valamelyik kereskedelmi tévét választaná, ha csak egyetlen hírforrásra támaszkodhatna. Kivételt a diplomások jelentenek, ott az online 39-25 arányban vezet a tévé előtt.

A napilapok mintha nem is lennének (egyetlen olyan sincs köztük, amit a magyarok akár 1 százaléka /!/ legalább hetente egyszer kézbe venne), és a rádiók hallgatottsága is csökken Magyarországon.

Ami engem illet, én tévét évek óta nem nézek, napilapot messziről láttam, de még régebb óta kezemben sem fogtam, tájékozódni a netről tájékozódom, átfutok egy-két magyar oldalt mindennap, de jellemzően külföldi sajtót fogyasztok.

Az alábbiakban kiválogattam pár kérdést (és választ) az eredeti felmérésben feltettek közül (a második kérdés kivétel, azt én tettem hozzá), ha van kedvetek játszani egyet, akkor válaszoljatok a kérdésekre.

Nyilván nem lesz semmilyen szempontból reprezentatív, ugyanakkor érdekesnek mindenképpen érdekes lesz reményeim szerint.

Akkor hajrá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.