2018. december 10., hétfő

MERT MEGTEHETI

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2018.12.07.


Fut Bécs felé Ignatieff, a gyáva, Orbán Viktor újabb világra szóló győzelmet aratott. A földkerekség írott és elektronikus orgánumai egymást túlharsogva adják hírül, hogy Felcsút sötét ura csakugyan ki­akol­bó­lí­tot­ta országának legelismertebb egyetemét, mégpedig puszta heccből, vagy isten tudja, miért. Azért, hogy ne legyen. Elsőre ennek semmi értelme, hiszen a nálandai buddhista egyetem két és fél ezer évvel ezelőtti megalapítása óta az a szokás, hogy az egyetemen tanítgatnak, a zsarnok zsarnokoskodik, egymás dolgába nem szólnak bele. Totális diktatúrákban persze más a helyzet, de hát jeles gondolkodók állítják, hogy ilyen nálunk nincs, s nyilván nekik van igazuk. Mi ebben állást nem foglalhatunk, ha tehát egyszer-másszor mégis diktatúraként említjük Orbániát, azt nem gondoljuk egészen komolyan.

Mindenesetre a CEU elzavarásának, noha racionális magyarázatát nem találhatni, olvasata egyértelmű. Melyik Európához csatlakozunk?, kérdezte Kornai János tizenhat évvel ezelőtt. „Sokféle Európa van, s ezen belül sokféle arca van Európa nyugati felének is, amelyhez most csatlakozni szeretnénk. Ez volt és ez még ma is a tolerancia és az intolerancia hona. Itt éltek, írtak és tanítottak a türelem szószólói, Erasmus, Adam Smith és John Stuart Mill.

És itt éltek, írtak és tanítottak a türelmetlenség szószólói, az ellenreformáció és az inkvizíció papjai, vagy Julius Streicher és Goebbels.” Kornai kérdése akkor jogos volt, ám a történelem túllépett rajta. Orbánia nem „csatlakozik” semmiféle Európához, hanem újfajta, neki tetsző Európát gründol, és ebben a CEU segítő közreműködésére nem tart igényt. Új Európa ismeretes mód azért kell, hogy Európa erős embere ne csak az ő egójához mérten bolhapöcsnyi Magyarországot kommandírozhassa, hanem egy annál jelentősebb, méltóbb, hozzá jobban illő politikai alakzatot, amely további lehetőségeket kínál. Nem állítjuk, hogy a végső cél az intergalaktikus birodalom megalapítása volna, de hát valójában mért is ne. Egyébként a neten sokféle Dart Vader-jelmez, -sisak, sőt -légzésszimulátor is kapható, a nemzet megfáradt vezetője esténként magára zárhatja a szobája ajtaját, beöltözhet. Lézerkard kevesebb mint hatezer forintért. Lehet villogtatni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.