2018. december 22., szombat

NEM KÖZÉRDEKŰ ADAT, MIÉRT BÉRELNEK MILLIÁRDOKÉRT INGATLANT A FARANCSI-FÉLE CÉGTŐL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KONCZ TAMÁS
2018.12.22.


Az viszont kiderült, hogy a rendőrség hónapokon át nem publikált egy nyílt pályázatot. A későbbi nyertes ezalatt két olyan telek tulajdonjogát is bejegyeztette, amit aztán bérbe adott a hatóságnak.

Nem közérdekű adat – ezzel utasította el azt a kérdésünket a BRFK, hogy miért bérelik a korábbinál jóval drágábban, évi 450 millió forintért kispesti bűnjelraktárukat attól a Sinvest Hofa 11 Kft,-től, melynek egyik ügyvezetője az Orbánt reptető nagyvállalkozó, Garancsi István. 

Ötszörös áron is kell a bérlemény

A Népszava írta meg először, hogy a BRFK évek óta bérel egy több tízezer négyzetméteres ipari területet a Hofherr Albert utca -Tóth Árpád utca sarkán, a volt traktorgyár területén - a placcért 2012 és 2017 között összesen 454 millió forintot (tehát évente mintegy 90 milliót) fizetet a Garancsi-féle cégnek. (A vállalkozás akkor még Sinvest Rippl Rónai 1 néven futott, 2017 áprilisától már Sinvest Hofa 11.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.