2019. január 5., szombat

ILYEN AZ IGAZI KERESZTÉNY - POLGÁRI TEMPÓ A FIDESZ ÁLTAL ROJTOSRA BUTÍTOTT ÉS HERGELT HÁZMESTEREK ORSZÁGÁBAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.01.05.


Hejjhó! Drága barátaim, jó reggelt kívánok a január 5-ében, ami kivételesen nem hétfő, hanem szombat! Vágjunk bele szépen a közepébe. Most, hogy megtudtam, 2019 a hasítás éve lesz, amit nagy valószínűséggel – a nárcisztikus gondolkodású, szélsőségesen individualista, közösségromboló ellenzékkel szemben – természetesen a Fidesz fog megnyerni, vagyis hajrá Fidesz, rátérhetünk a lényegre.

Nem, nem a frissen felállított, 800 milliós büdzsével eleresztett, a történész szakma által abszolút nem ismert, alternatívtörténelem-hívő fideszes elvtárs és üzlettárs által irányított Magyarságkutató Intézet talpra állására gondolok.

Meg arra sem, hogy a drága doktorminiszterelnök úr, aki mindenre figyel és mindent is számon tart, levélben köszöntötte fel a 80. születésnapját ünneplő Korda Györgyöt, akinek jó egészséget és kártyázásban, éneklésben egyaránt bővelkedő éveket kívánt. (Már csak attól tartok egy pöttyet, hogy nehogy legközelebb, amikor születésnapot ülünk a szerkesztőségben, Rogán egy bokrétával felszerelkezve dörömböljön az ajtón.)

Ezzel szemben olvastam egy meglehetősen zavarbaejtő interjúfoszlányt tegnap, amelynek a mai országos tüntetés viszonylatában szerintem különös jelentősége van. Meg úgy önmagában is, persze. A Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely a Magyar Hangnak a következőket mondta ezzel összefüggésben:

Azt mondja, a nagy szavakat nem követi tett, a rabszolgatörvény elleni tüntetések esetében azonban az ellenzéki politikusok immár nem csak beszélnek.

Tök jó, hogy nyolc év után végre észrevették, hogy léteznek. Ma egy ellenzéki pártnak Magyarországon csak azok az eszközei, amiket az elmúlt hetekben láttunk. Jól reagáltak egy helyzetre, és a társadalom is jól reagált rájuk. Sokan kimentek az utcára, amiből az ellenzéki politikusok is láthatják, hogy jó az irány. A pártokról alkotott véleményem ennek ellenére nem változott meg. Én nem szoktam kétévente kitörölni a memóriámat, pontosan emlékszem, hogyan kommunikált a Jobbik, amíg szabad volt nekik cigányozni, és arra is emlékszem, milyen volt az MSZP kormányon. Nem is szeretném újra hatalomra segíteni őket. Azt hiszem, a Fideszt akkor lehet majd leváltani, ha ezek a pártok már nem léteznek. De ezzel sem kell egyetérteni. Ha valaki szerint Gyurcsány Ferenc a valós alternatíva, rendben van, majd kiderül.

Jelenthet fordulópontot a demonstrációsorozat?

Amíg a kormány ennyire népszerű, nagy csodát nem lehet tenni. A tüntetések persze erodálják a Fidesz népszerűségét, de sokat nem ártanak neki. Azt hiszem, lesz még néhány pár ezres megmozdulás, aztán elül. A tüntetések akkor eszkalálódnak, ha a hatalom erőszakosan reagál. Ez történt Nyugaton, az arab világban és 2006-ban nálunk is. A kormány azonban most nagyon odafigyel rá, hogy ne legyen erőszak, hiszen az egyik legitimációs pillérük éppen Gyurcsány Ferenc, a szemkilövető.

Én biztosan nem fogok megsértődni az ellenzéki pártok helyében azon, amit a kutyapárt elnöke állít (hasonló kijelentésekért már én is megkaptam a magamét), azonban azt tényleg nem értem, miért kell ilyen önbeteljesítő jóslatokhoz hasonlatos, jól időzített fikázásokba bocsátkozni egy végre először az elmúlt nyolc év viszonylatában, valóban országossá duzzadó tüntetés kimenetelével kapcsolatban. Jó, tudom, nem vagyok egy csiszolt politológus, egy mindent is jobban tudó politikai elemző, egy független, mindentől és mindenkitől egyenlő távolságot tartó, egyrészmásrészt megmondóember, de azzal kapcsolatban erőteljes kételyek nyomasztanak. Ilyenkor valóban az a legjobb, ha előrevetítjük a kudarcot, mert úgysem lesz itt soha semmi? Nem tudom, leginkább vitaindítónak szánom, hátha mások okosabbak mint én...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.