2019. február 11., hétfő

A KATOLIKUS EGYHÁZAT SÚLYOSAN MEGZAVARTA A KERESZTÉNYSÉG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.02.10.


Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció (a Szent Inkvizíció jogutódja) 2017-ben elbocsátott vezetője formálisan is a Ferenc pápával szembeni egyházon belüli mozgalom élére állt, miután kiadott egy négyoldalas kiadványt a pápával szemben. A rossz szándékot egyértelművé teszi, hogy nem nevezi meg benne a pápát, de az egész nyilatkozat ellene szól, és a katolikus egyházon belül keletkezett zavarról beszél, ami állítása szerint a kiáltvány megírására ösztönözte.

Müller nyilvános kiállása egyértelműsítette, hogy Ferenc pápa után az inga nagyon erős kilengése várható a másik irányba, és a mostani katolikus egyházfőt egy ultrakonzervatív pápa váltja majd, aki sokkal jobban hasonlít majd a középkori pápák legnagyobb szörnyetegeire, mint a jelenlegi pápára. Müller rendkívül taktikusan olyan kérdéseket helyezett a bírálata középpontjába, amelyekben számíthat a katolikus egyház papjainak, előkelőségeinek és híveinek támogatására, és kerülte azokat a témákat, amelyek valójában a katolikus egyház igazi zavarát okozzák: Ferenc pápának az ortodox katolicizmussal szembeni keresztény (krisztusi) vonásait, valamint a világban zajló illiberális mozgalmakkal szembeni kiállását, miközben azok a politikai katolicizmus nyomdokain haladnak, és a hamis “kereszténységre” hivatkoznak.

A zavar azért is “érthető”, mert a katolikus pápák több generáció óta várnak egy ilyen antiliberális ébredést Európában, amely a “kereszténység” jelszavával támadja és hamisítja meg a felvilágosodást és a liberalizmust. Helyére pedig a “keresztény Európa” helyreállítását ígéri, amely a katolikus egyház dominanciáját indokolná. Közben pedig a pápa az egész illiberális ellenforradalom hamisságát vallja, populista hazugságai ellen beszél, és látszólag elszalasztja a lehetőséget, hogy mindennek a tetejére a katolikus egyház üljön. Márpedig ennek a kereszténységből kiszakadt, és attól eltávolodott vallásnak ez a lényege, a trón és az oltár szövetsége, gonosz zsarnok világi vezetőkkel való összefonódás és totális uralom a lelkek fölött. Ehhez elengedhetetlen az egyéni jogok és a liberális jogállam teljes felszámolása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.