2019. február 22., péntek

A KÖZPONTI PÁRTLAPBAN KÜLDTÉK EL A SELYEMZSINÓRT PALKOVICSNAK

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.22.


A szovjet-orosz rendszereket jól ismerő kremlinológusok jól tudják, hogy ha a Párt ökle, a központi pártlap valakit kritikával illet, akkor az az illető szakmai, vagy politikai jövője szempontjából semmi jót nem jelent. Az ilyen ember előbb hivatalosan meghűléssel kezd bajlódni, majd jönnek a szövődmények, végül egy nap azt olvassa önmagáról a pártlapban, hogy megrendült egészségi állapota miatt, érdemei elismerése mellett, más fontos beosztásba helyezték. Ebből a bejelentésből még a kevésbé tájékozott olvasók is kiolvassák a lényeget, vagyis, hogy az illető személyt nem kívánja tovább használni a rendszer, ezért rövid úton megszabadultak tőle.

Most Palkovics Lászlónak üzenték meg a hatalom urai, hogy kissé túltolta a biciklit. A Magyar Tudományos Akadémia átszervezésén – más megfogalmazás szerint szétverésén, lenyúlásán – munkálkodó miniszter tevékenységéről jelent meg egy cikk a Magyar Időket a párt ökle funkcióban felváltó Magyar Nemzetben. A Tudománypolitikai hátraarc című írás szerzője az a Körösényi András, aki 2012 és 2015 között az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója volt.

A Palkovics-terv hátraarcot jelent az Orbán-kormány eddigi tudománypolitikájától, de rossz irányba.” – írja Körösényi, majd így folytatja: „Cikkemben először a miniszter téves helyzetértékeléséről, másodszor az utat tévesztett mintakövetésről, végül az akadémiai kutatás tágabb fejlesztéspolitikai környezetéről fogok írni.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.