2019. február 24., vasárnap

BELÉPETT A POLITIKA ÉS A PÉNZ, KITÖRT A HÁBORÚ A SPORTBAN

MAGYAR HANG
Szerző: B. MOLNÁR LÁSZLÓ
2019.02.23.


Hiába emelte Orbán Viktor létfontosságú ágazattá a sportot, egyre több probléma kerül napvilágra a közpénzmilliárdokból fenntartott sportágakhoz a politikai körökből érkező vezetők miatt.
Vélhetően maga a kormányfő sem gondolta annak idején, amikor 2011-ben útjára indította a társaságiadókedvezmény (tao) rendszerét, és stratégiai ágazattá tette a sportot, hogy az addig a pénztelenségre panaszkodó szövetségekben ekkora harc indul majd a milliárdokért. A tao megjelenése szinte teljesen eltüntette a piaci alapú támogatást a hazai sportból, a hat látványsportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong és 2017 szeptemberétől a röplabda – esetében az elképesztő mennyiségű közpénzt előre beépítették a klubvezetők a következő éves büdzséjükbe. Amikor a kormány tavaly decemberi határozatában éves szinten 50 milliárd forintra csökkentette a tao keretét, a hat szövetségben elképesztő kapkodás és politikai nyomásgyakorlás vette kezdetét, hogy a megmaradt koncból minél többet maguknak kaparintsanak meg.

Aztán a szövetségek hirtelen összezártak kifelé. És győztek. Orbán Viktor találkozott az érintett látványsportok szövetségi elnökeivel, úgy döntött, hogy a korábbi kormányhatározatban szereplő 50 milliárd forint az infrastrukturális fejlesztésekre bőven elegendő, de a működési tao támogatást nem tartalmazza, ezért ezt a keretet 125 milliárd forintra kell emelni.

Persze ez a döntés nem fogja megoldani és semmissé tenni a politikai vonalról érkező vezetők vagy a számolatlanul ömlő állami támogatás által okozott károkat. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) esetét ismerjük: a tavaly augusztusi ifjúsági világbajnokságon még a nagynál is nagyobbat mertek álmodni, és azt hitték, a központi költségvetés majd kipótolja az általuk összehozott 348 millió forintos hiányt, amelynek következtében kis híján becsődölt a szövetség. Nos, a még mindig népszerű Erdei Zsolt a botrány ellenére is maradhatott az elnöki székben, de a konszolidáció fejében – még karácsony előtt 300 milliós gyorssegélyt utaltak a MÖSZ számlájára – kapott a nyakába egy kormánypárti pénzügyi biztost Bajkai István személyében aki tárgyal a hitelezőkkel és beszállítókkal, sőt a szakmai és szerkezeti működésre is ő tesz majd javaslatokat...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.