2019. február 9., szombat

KARAFIÁTH: RÖPÜL A FIDESZBŐL, AKI KRITIZÁLNI MERI A RENDSZERT

24.HU / POSZT-ITT
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2019.02.09.


Kimondva szörnyen megalázó az igazság. Az az igazi árulás.

Nem is azt mondom, hogy mit változtatnék, mert azzal akaratlanul is valamiféle kritikát vagy valamiféle ítéletet fogalmaznék meg a Magyar Időkkel szemben, ami nem lenne korrekt.

Ezt Ballai Attila, a Magyar Időkből névváltoztatással Magyar Nemzetté átlényegült lap új főszerkesztője jelentette ki nyíltan, egyértelműen és artikuláltan a Hír tévében.

Értsd: a Fideszben a sajátjaikkal szemben kritikát megfogalmazni tilos.

És nem kérdezett vissza a riporter, hogy ezt mégis hogyan kell értsük? Mert ezeken a helyeken a műsorvezetők a sajátjaiknak nem teszik fel az indokolt kérdéseket. Aki ott dolgozik, el kell fogadja normának, hogy úgymond korrektség van.

Ballai az interjúban örömmel közölte, nem remélte, hogy valaha dolgozhat még Magyar Nemzet nevű újságnál, és azt mondta: „Ez most megadatott, ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak.” És a hála már csak olyan, hogy bizonyára kifejeződik majd abban a bizonyos „korrektségben”.

Azt is láttuk a napokban, mi a nem „korrekt” fideszesek sorsa: repülnek, mint Varga István, az orbánista médiabirodalom, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Varga azzal vétkezett, hogy azt nyilatkozta: „Igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon látok.”

Szegény párthű médiamunkások mit érezhettek?

Jött is gyorsan Varga kirúgása, valamint a bocsánatkérés Kocsis Mátétól, hogy így meg úgy, micsoda hülyeség, Vargát megfertőzték a beteges liberális olvasmányok, átmosták az agyát.

A legszebb a mea culpában az érvelés, miszerint:

'Méltánytalan és valótlan, amit Varga István egykori képviselőtársam Önökről mondott. Méltánytalan, mert Önök azok, akikre a mindennapokban és a leghangosabb politikai csatákban is mindig számíthatunk. Önök azok, akik lehetőséget adnak számunkra, hogy a nyilvánosság előtt elmondhassuk, amit a világról, hazánk ügyeiről gondolunk, és Önök azok, akik – ha kritikusan is – mellettünk állnak, amikor hibázunk."

Vagyis Kocsis Máté ugyanazt állítja, mint Ballai: a fideszes újságírók legnagyobb értéke a lojalitás, akkor is ez a lényeg, ha hibáznak a kormánypolitikusok.

Megható gesztus, mutatja az egész rendszer igazi arcát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.