2019. március 11., hétfő

ÁLLAMI ÖSZTÖNZÉS IS KELLENE A LAKÁSFELÚJÍTÁSHOZ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BIHARI TAMÁS
2019.03.11.


A lakásfelújítás továbbra is kimaradt az otthonteremtési támogatások fősodrából, pedig a hazai lakásvagyon műszaki állapota gyorsan romlik.

Mintegy 180 ezer lakást újítottak fel tavaly, ami messze elmarad a kívánatosnak tartott évi 400 ezertől – figyelmeztet tanulmányában az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Ha ezen nem sikerül érdemben változtatni, marad a lakhatási krízis – mondta a Népszavának Koji László, a szervezet elnöke. Minél tovább késlekednek ráadásul a lakók a szükséges munkák elvégzésével, később azok annál többe kerülnek majd. Az idén ráadásul mintegy 8-10 százalékos áremelkedésre számítanak a lakásfelújítások terén az ágazati szakemberek. 

Különösen az 50 év fölötti korosztály ódzkodik a felújítástól, mondván, nem térül meg. Koji László szerint viszont, ha figyelembe vesszük a jobb lakáskörülményeket és a javuló életminőséget, akkor azonnal megtérül a beruházás. A korszerűbb nyílászárók, fűtési rendszerek pedig csökkentik is a rezsiköltségeket. 

A lakásfelújítások ösztönzése érdekében ugyanakkor állami beavatkozásra is szükség volna. Ilyen lehetne például az ÉVOSZ által javasolt, a felújításokat támogató áfa-visszatérítés. Eszerint az engedély- vagy bejelentésköteles lakóingatlan-felújításoknál a felújítási áfa-érték 50 százalékát - maximum 3 millió forintot - számla alapján vissza lehetne igényelni. A kormány azonban egyelőre nem nyitott a szakmai szövetség javaslatára, mert tart az esetleges visszaélésektől. Kétségtelenül előfordulhat, hogy valaki számlákat vesz, és úgy igényli vissza az áfát, mint ahogyan az is, hogy egy vállalkozó egyéb, nem lakóingatlanon végzett munkát is lakásfelújításként számol el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése