2019. március 15., péntek

ORBÁN ÚGY KÉRT BOCSÁNATOT, HOGY NEM KÉRT BOCSÁNATOT - ELŐSZÖR ELMONDJA, MIÉRT NEM KELLENE BOCSÁNATOT KÉRNIE - ÚGY TESZ, MINTHA CSAK AZÉRT AKARNÁK KIRÚGNI, MERT EGYESEK SÉRTŐDŐSEK ÉS NEM ISMERIK LENINT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.14.


"Kérjen tőled bocsánatot az Orbán Viktor” – mondhatnánk arra a levélre, amit Orbán azoknak a néppárti vezetőknek írt, akiknek pártjai kérték a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. A levél állítólagos célja az volt, hogy teljesítse Manfred Weber frakcióvezető és EB elnökjelölt három feltétele közül az egyiket. Orbán – természetesen – szándékosan félrehallotta az ultimátumnak ezt a részét, mert nem azért próbált meg elnézést kérni, amire a felszólítás irányult. Neki az Európai Néppártot, annak értékeit támadó hazugságkampánya, az antiszemita Soros-Juncker plakát hazugságai miatt kellett volna bocsánatot kérnie.

De Orbán elferdített bocsánatkérése sem bocsánatkérés, hanem magyarázkodás, amely a másik felet teszi felelőssé, ha “félreértette” volna Orbán Lenin-idézetét, de ha a másik fél annyira ostoba, hogy ezt nem érti, és ezen megsértődik, akkor azért elnézést kér, ez ne legye akadálya a néppárti tagságnak. Amiért pedig bocsánatot kellett volna kérnie, arról kijelentette, hogy azt fenntartja.

Ezek után nem csoda, hogy a belga pártok már jelezték is, hogy Orbán levele nem változtat meg semmit, mert a lényegen nem változtat. Wouter Beke, a CD&V elnöke azonnal jelezte, hogy nem gyerek, kezelni képes nem túl tisztelettudó megjegyzéseket és jelzőket. Az ő problémája nem a “hasznos idióták” kifejezéssel van, hanem a Fidesz egész “illiberális” politikájával, amely szöges ellentéte a Néppárt az Európai Unió alapértékeivel. Úgy tűnik, hogy a Néppárt tagjainak jó része szembenézett azzal, hogy egy fasiszta diktatúra még a hazug pávatáncokkal sem illeszthető be az Európai Unió keretei közé. Éppen ideje, hogy ezt észrevegyék és komolyan vegyék. Ezért úgy tűnik, hogy Orbán a szokásos mellébeszéléseivel ezúttal nem tudja elkenni a dolgot.

Maga a bocsánatkérés mindent elmond Orbánról. Mondhatnánk általában is, hogy egy emberről mindent elmond, hogyan tud bocsánatot kérni. Ha nem vesszük figyelembe azt, hogy Orbán már azt is kiforgatta, miért kellene bocsánatot kérnie, a “hasznos idióták” megjegyzés miatti bocsánatkérése is egy pszichológiai tanulmány tárgya lehetne. Orbán először előadja, hogy komoly nézetkülönbségek vannak a “Fidesz” (ez kizárólag ő maga) és a CD&V között, méghozzá a migráció és a keresztény kultúra védelmének kérdésében, valamint Európa jövőjét illetően. Orbán ezzel arra utal, hogy nem a másik fél, hanem ő védi a keresztény kultúrát, méghozzá éppen a migráció kérdésében tanúsított embertelen, törvénytelen és keresztényellenes magatartásával. Európának pedig Magyarországhoz hasonló illiberális jövőt képzel e
l...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.