2019. április 4., csütörtök

EZ AZ IGAZI BÉRROBBANÁS: 70 SZÁZALÉKKAL NŐTT A KÉPVISELŐK FIZETÉSE EGY ÉV ALATT

MFOR
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2019.04.04.


Alig fél évvel ezelőtt emelkedett legutóbb a parlamenti képviselők fizetése, most - az országos bérfolyamatokat követve - újabb tízezrekkel többért dolgoznak a honatyák és honanyák.

A hivatalos indoklás szerint mivel évek óta nem emelkedett a parlamenti képviselők bére, ezért a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a többi szektor alkalmazottai után itt az ideje a képviselői fizetések felzárkóztatásának is. Ez azonban annyira jól sikerült, hogy

miközben az országos átlagos bruttó bér 2014-től mostanáig 54,9 százalékkal emelkedett, több képviselő fizetése ugyanezen időszak alatt, a mostani emelést is figyelembe véve 70-77 százalékkal nőtt.

Ilyen nagyarányú bérrobbanás nagyjából 30 képviselőt érint a parlamenti adatlapok alapján. Pontos létszámot jelenleg azért is nehéz mondani, mert Kövér László több ellenzéki képviselőt is fizetés-megvonással szankcionált egy decemberi parlamenti ülésen mutatott magatartásuk miatt. Így 7 képviselő esetében arra következtethetünk adat hiányában, hogy esetükben a teljes márciusi fizetés elvonásra került, míg mások 100-160 ezer forint juttatáshoz még a szankció tükrében is hozzájutottak.

A béremelésekre visszatérve, a lejobban kereső házelnök, Kövér László fizetése 2,4 millió forintról 2,67 millióra emelkedett, ami majdnem nyolcszor több az országos átlagnál. A frakcióvezetők fizetése is megközelíti a havi bruttó 2 millió forintot: a februári 1,78 millió után 1,979 szerepel a bérlapon. A mostani emelésnek köszönhetően a legkevesebbet kereső országgyűlési képviselők bére súrolja az 1 millió forintot, 891 ezer forintos bruttójuk 989 700 forintra emelkedett. Igaz, esetükben rendkívül csalóka a kép, hiszen egyéb betöltött tisztségükért, a kormánytagként vállalt szerepükért - péládul miniszterként - szintén juttatásban részesülnek. A miniszteri javadalmazás 1,8 millióról majdnem havi 2 millió forintra emelkedett márciustól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.