2019. május 8., szerda

CSAK EURÓPÁBÓL 22-EN ELŐZTÉK MEG TRUMPNÁL ORBÁNT

444.HU
Szerző: haszanz
2019.05.08. 


Jövő héten végre meglesz az a látogatás és a fotó, amire Orbán Viktor már több, mint kilenc éve vár, 2010-es megválasztása óta ugyanis nem hívták meg Washingtonba. Barack Obama idején ez szóba sem jött, az előző amerikai elnök nyíltan bírálta az Orbán-kormányt. (A diplomáciai finomságok mestere, Szijjártó Péter szerint Obama színtiszta hazugságokat állított.)

De ahhoz képest is sokat kellett várnia Orbánnak, hogy a hivatalban lévő kormányfők közül a világon elsőként állt nyíltan Donald Trump mellé. Még bőven tartott az amerikai elnökválasztási kampány, messze nem tűnt Trump esélyesnek, de Orbán kockáztatott. Volt oka rá, arra ugyanis nem számíthatott, hogy Hillary Clinton megválasztásával javulnának a mélyponton lévő magyar-amerikai kapcsolatok, a demokrata politikus külügyminiszterként többször élesen kritizálta az Orbán-kormányt.

Orbán húzása bejött, a Fideszben ezután nemcsak zseninek, hanem rögtön látnoknak is tartották, de kiderült, hogy a magyar kormány alaposan elszámolta magát, amikor arra számított, hogy Trump nem győz majd hálákodni. Nemhogy meghívó nem jött, de az amerikai elnök mintha elfelejtett volna gratutálni Orbán 2018-as választási győzelméhez. Végül a választás után több, mint két hónappal Trump végre rácsörgött Orbánra, de nem hívta meg Washingtonba, a téma az új amerikai nagykövet érkezése volt, és állítólag - magyar közlés - a déli határkerítés. (Addig is Orbán egy kis Trump-pótlékkal vigasztalódott.) Magyarország washingtoni nagykövete, Szemerkényi Réka bele is bukott abba, hogy Trumpnál nem vágódott be Orbán eléggé, és a CEU üldözéséből is ügy lett. A nagykövet visszahívásánál hangzott el Orbán elhíresült mondata, hogy nőügyekkel nem foglalkozik.

A meghívás elmaradása azért is kínos volt, mert közben járt Washingtonban a szomszédos országokból a román és az ukrán elnök, az osztrák kancellár és a szlovák miniszterelnök is. A visegrádi 4-ek közül is a magyar miniszterelnök lesz az utolsó, aki eljut Trumphoz a Fehér Házba, a lengyel elnök és a cseh és a szlovák miniszterelnök már korábban jattolt Trumppal. Egy Lengyelországban megrendezett tanácskozáson pedig kétoldalú tárgyalásokat folytatott Trump a horvát elnökkel, Kolinda Grabar-Kitaroviccsal is. Ezen az eseményen Trump Lengyelországot nevezte meg Európa védőbástyájának, megfeledkezve a magyar határkerítésről. Vendégül látta már Trump a balti államok elnökeit is. (Egy kézfogós fotó az amerikai elnökkel olyan kincs a közép-európai politikában, hogy az egykori román miniszterelnök-helyettes hamisított is egyet. Igaz, azon még Obama van.)

Az kétségtelen, hogy az Obama-adminisztráció után Trump idején látványosan visszafogottabbak lettek a magyar kormányt ért hivatalos amerikai bírálatok, az emberi jogi dörgedelmeket barátságos nyilatkozatok váltották fel, de az amerikaiak gesztusait az Orbán-kormány nem igazán viszonozta. A CEU-ügyben az új amerikai nagykövet látványosan lepattant Orbánékról, és Ukrajnának a NATO-hoz közeledését is blokkolja a magyar kormány. Az amerikaiak egyre türelmetenebbek lettek, a washingtoni meghívó nem jött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.