2019. május 9., csütörtök

ORBÁN ABSZURD KIJELENTÉSEI II. – ÜLJ LE FIAM, TÖRTÉNELEMBŐL EGYES!

HÍRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2019.05.09.


A saját kárára követett el nagy hibát, ugyanis önmagát leplezte le Orbán Viktor, amikor gyakorlatával szakítva, hosszú idő után először, hajlandó volt fogadni egy nem neki alákérdező „mikrofonállványt”. Bernard-Henri Lévy francia filozófus áprilisban két órán át beszélgethetett a magyar miniszterelnökkel, az erről készített összeállítását a Le Point francia hetilap most publikálta. A HVG által szemlézett írásból kiderült hogy Orbán már képtelen kontrollálni magát és elképesztő gondolatait, filozófiai eszmefuttatásait. Abszurd kijelentések követték egymást – sorozatunkban ezek közül veszünk elő egyet-egyet egy-egy szakértő segítségével.

„Én lennék az első, aki dicséri Horthy kormányzót? Része a magyar történelemnek. Nem ő szabadított meg minket Kun Bélától?” – így kérdezett vissza Orbán, amikor a francia filozófus Horthy Miklósról kérdezte őt. Mi pedig Karsai László történészt kértük, hogy helyezze történelmi kontextusba a fenti eszmefuttatást.

„Nem” – jelentette ki határozottan Karsai László. Amikor ugyanis Horthy 1919 végén bevonult Budapestre, híre nyoma nem volt már Kun Bélának és a tanácsköztársaságnak – emlékeztetett.

Orbán Viktor nagyon régen tanulhatott történelmet, éppen ezért nem kellene beleártania magát olyan dolgokba, amikről láthatóan a legcsekélyebb fogalma sincs. Aki azb érettségi táján, kiváltképpen később ,az egyetemen nem tudja, hogy mikor és hogyan következett be a Tanácsköztársaság bukása, kapásból megbukik – értékelte a miniszterelnök mondatait a történész...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.