2019. május 11., szombat

SZÁZEZERNÉL OLCSÓBBAN GYÁRTJÁK A SZAKDOLGOZATOKAT, AZ EGYETEMEK TEHETETLENEK

24.HU
Szerző: KÁMÁN ATTILA
2019.05.10.


Egyre több szakdolgozatgyár működik Magyarországon. Összekötik a végzős egyetemistákat a bérírókkal, akik helyettük dolgoznak, hozzásegítve őket – törvényt szegve – a diplomaszerzéshez. Bár a szakdolgozatgyárak létezéséről mindenki tud, sőt reklámozzák is magukat, mégsem lép fel ellenük senki. Pedig bűncselekményről van szó.

"Nekem három volt a legtöbb, amit egy hónapban megírtam, de tudok olyanról, aki ötöt is simán megcsinált"  

– meséli a közgazdász végzettségű Ágota, aki egy multinál dolgozik, de van egy mellékállása, amiről nem sok ismerőse tud: béríróként szakdolgozatokat ír.

Hivatalos számok érthető okokból nincsenek, de Ágotához hasonlóan egyre többen foglalkoznak bérírással. Ezt onnan is lehet tudni, hogy sok olyan emberrel beszéltünk, akik már viszonylag régóta írnak más helyett szakdolgozatokat, és ők is azt mondták, érezhetően többen működnek ezen a piacon, mint akár csak pár éve. Ezt a trendet erősíti, hogy egyre több cégszerűen működő „szakdolgozatgyár” van Magyarországon, amelyek összekötik a bérírókat az egyetemistákkal, így a kereslet és a kínálat pár kattintás után találkozhat.

A helyzet odáig fajult, hogy az egyik ilyen cég internetszerte hirdeti magát, nem titkolva egy percig sem, hogy mivel foglalkozik:

"10.000+ elégedett ügyfél, 1.000+ szakember, 250+ szakterület. Több mint 15 000 elkészített dokumentum. Szinte minden szakterület esetén tudunk segíteni, kérd egyedi ajánlatunkat!"

– olvasható a honlapjukon, ami alapján egyértelmű, hogy nagyüzemi termelésről van szó. És ez csak egy szereplő a szakdolgozatírás piacán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.