2019. május 7., kedd

UTÁNAJÁRTUNK: ÍGY SZABOTÁLTA EL A NYOMOZÓHATÓSÁG ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG AZ ELIOS-ÜGY FELDERÍTÉSÉT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BECKER ANDRÁS
2019.05.07.


Lassan elülnek a botrány hullámai a Tiborcz István cégének többmilliárdos bevételt hozó Elios-ügy körül[1], főhősünk vagyona pedig a polgári jog előírásainak is megfelelni látszó ingatlanbefektetések formájában halad a kifehéredés útján. Mielőtt végképp a feledés homálya borítaná be e sajátosan magyar eredeti tőkefelhalmozás történetét, szögezzük le: jó okunk van azt gondolni, hogy a miniszterelnök vejének vagyona az Elios Zrt. közvilágítás-korszerűsítési projektjei kapcsán a bűnszervezeti elkövetés jegyeit is magán hordozó költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények sorozata segítségével növekedett. Az pedig, hogy ezt a nyilvánvalónak látszó bűncselekményt nem derítették fel, és az elkövetők egyikét sem vonták felelősségre, kizárólag annak köszönhető, hogy a nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda szabotálta a nyomozást, az eljárást irányító és felügyelő Pest Megyei Főügyészség pedig asszisztált ehhez, ami nehezen minősíthető másnak, mint hivatali visszaélésnek és bűnpártolásnak. Az alábbi hosszú cikkben ezt a három állítást fogom igazolni.[2]...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.