2019. július 24., szerda

20 MILLIÓ KÖZPÉNZZEL TÁMOGATOTT AZ MVM EGY 200 EZER FORINTOS ALAPÍTVÁNYT

24.HU
Szerző: PETŐ PÉTER
2019.07.24.


Az MVM-től 20 millió forint közpénzt kapott támogatásként a Tisztességes Választásért Alapítvány, amelynek honlapján március 4-i a legutóbbi hír, 2017-es bevétele 200 ezer, eredménye pedig 6 ezer forint volt. Még többet, 30 milliót kasszírozott a Kommentár Alapítvány, amely a Békés Márton „felelős szerkesztette” Kommentár folyóiratot adja ki – derül ki a lapunk közérdekű adatigénylése nyomán megkapott dokumentumokból.


Polgármestert választanak Andocson vasárnap – ez a címe a legutóbbi hírnek a Tisztességes Választásért Alapítvány honlapján. Március 4-én tették közzé, azóta nem frissült a rovat, a 72 lájkot begyűjtő Facebook-oldalon 2015 óta nincs újdonság. Ennek fényében meglepő, hogy a Magyar Villamos Művek – a lapunk közérdekű adatigénylése nyomán megküldött dokumentum szerint – 20 millió forint támogatást adott az idén a szervezetnek.

Ez a gáláns lépés annak fényében még furcsább, hogy a civil szervezet legutóbbi – nyilvánosan elérhető – beszámolója szerint 2017-ben összesen 200 ezer forint bevételt könyvelhetett el, eredménye pedig 6 ezer forint volt. Igaz, a múlt évben voltak változások a vezetésben, hiszen a kuratóriumi elnök Klinghammer István korábbi felsőoktatási államtitkár, ELTE-rektor lett, ám a 2018-as beszámolókat még nem kellett közzétenni. Az alapítványnak – a saját honlapján megjelent, nyelvi bravúrokkal színezett szöveg szerint – alapküldetése, hogy

"a választásokhoz kapcsolódó jogi ismeretek minél szélesebb körben történő interpretálása, a figyelem felhívása a visszaélések megelőzéséért."

A másik fontos feladat a „tisztességes választás üzenetének kiterjesztése a hétköznapi élet szinte minden területére”, hiszen „az emberek az életük minden pillanatában választás előtt állnak, elméleti, és gyakorlati joguk megválasztani a lakóhelyüket, az élelmiszert, amit fogyasztunk az iskolát, ahová a gyermekeinket beíratják. (…) Ezekhez a választási pillanatokhoz azonban sokaknak segítség kell.” Megkerestük az alapítványt, hogy az MVM pénzéből milyen módon szolgálja majd e célokat, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.