2019. július 16., kedd

NAGY DURRANÁS LEHET A FACEBOOK-PÉNZ - 1,7 MILLIÁRD BANKKAPCSOLAT NÉLKÜLI ÜGYFÉLLEL KALKULÁLNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.16.


Úgy tűnik, hogy a nemzetközi pénzvilág vezetői komolyan megriadtak a Facebook-pénz (Libra) megjelenésétől. A holnapi pénzügyi csúcson több aspektusból is tárgyalnak erről. A közösségi portál igyekszik kihúzni a kifogások méregfogát azzal, hogy megígérte: nem sietnek a felhasználókat nagyon gyors és olcsó fizetési szolgáltatással kecsegtető Librával.

Bár viták kereszttüzében állnak a bitcoin és a hozzá hasonló kriptovaluták, mindeddig igazán csak elkötelezett informatikusok, magas kockázatot vállaló spekulánsok, no meg az anonimitással visszaélő szervezett bűnözői körök fantáziáját keltette fel. A Facebook tavasszal bejelentett kriptovalutája, a Libra azonban mintegy 2,7 milliárd embert céloz meg, a Facebook felhasználóit. Nem csoda, hogy úgy látszik: a nemzetközi pénzvilág vezetői ezúttal komolyan megriadtak.

A G7-ek pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek szerdán a franciaországi Chantillyban kezdődő kétnapos találkozóján – az olyan határokon átnyúló szupermultik adóztatásának problémái mellett, mint a Google vagy éppen maga a Facebook - hangsúlyos programpontként tárgyalnak majd a Librának a globális pénzpiacra gyakorolt hatásáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.