2019. augusztus 20., kedd

KÉT MEGOSZTÁS

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: ACZÉL GÁBOR
2019.08.19.



1.

„… nem a könyvekről van szó, hanem a szőnyeget rántják ki a magyar nemzeti kultúra lába alól, és ezt én mondom, az onnan nemzeti alapon kirúgott zsidó.”

Kedves Mindenki!

Az alábbi olvasmány több mint dokumentum, de az is.
Több mint vád, de az is.
Több mint segélykiáltás, de az is.
Talán még ítélet is.

Bacsó Péter és az OSzK

FONTOS, HOGY TUDJÁTOK!!!

Olvassátok és ébredjetek, mert ez a bunkó suttyó már éppen a nemzeti kulturális örökségünket teszi tönkre!!! Szégyelljék magukat mélységesen, akik hatalomra segítették, akik hatalomban tartják, akik orbán rendszerének a hívei és tapsikolói!

Bacsó Péter

Amikor bekerültem az Országos Széchényi Könyvtárba, a főnököm azzal fogadott: „kedves Péter, úgy üljön a székében, hogy ön előtt Jeszenszky Géza ült benne.”

Amikor távoztam az Országos Széchényi Könyvtárból, a főnököm azzal búcsúzott: „kedves Péter, maga egy öntörvényű, nehéz ember, viszont rendkívül művelt, értékes munkatárs. De be kell látnia, hogy a nemzeti könyvtárban egy zsidó…”

Most… akár tapsolhatnék: isten nem bottal ver, hehe, ejtőernyős nyomorék szarházi, ki se látszottatok a Zeneakadémiából, a protekcióból meg a nagy fene nemzeti érzésből, a zsidó szabadgondolkodót kifúrtátok, ne oltogassa a büfében a nemzet bölcsészlányait.

Hát nem tapsolok. Sírok. Sőt üvöltenem és puszta kézzel is harcolnom kellene inkább: őértük, akiknek büdös voltam. Magamért. A bölcsészlányokért, a kultúráért, a fényért az éjszakában. A fényért, ami egyedül megmarad belőlünk.

OSzK = Országos Széchényi Könyvtár.
A nemzet könyvtára, nemcsak alapítása körülményei, de funkciója szerint is.

Nemzeti könyvtár, tehát a magyar nemzeti kultúra ápolása, megőrzése és kutathatóvá tétele a legfőbb feladata. Az elsőhöz elméleti szakembereinek és vezetői életművének egész sorával, önmaga nyilvánosságával és méltóságával, a másodikhoz rendkívül jól képzett restaurátor-gárdájával, műhelyeivel, a harmadikhoz példa nélküli mélységű állományfeldolgozásával, és a szinte minden elemre kiterjedő, korlátozás nélküli hozzáférés biztosításával kisdiáktól professzorig, továbbá külön gyűjteményi kutatótermekkel, saját kutatási hálózattal, folyamatos digitalizálással, internetes katalógusrendszerekkel és számtalan egyéb, mára intézményesült eszközzel járul hozzá: nagyrészt a saját zsebéből.

Nemzeti könyvtár, tehát kötelessége a bárhol a világon! megjelenő hungarikumok gyűjtése és megőrzése.

Ez óriási szervezeti hátteret és kapcsolatrendszert, valamint kiváló többnyelvű szakembergárdát igényel, de ennek is megfelel.
Továbbá minden, Magyarországon megjelenő dokumentum gyűjtése kötelespéldány-rendszerben. Ez felmérhetetlen napi szintű pluszmunkával jár, aminek szintén megfelel. Sőt, csak ő képes erre, és csak neki feladata ez az országban.

Nemzeti könyvtár, tehát a magyar nemzeti kultúra értékeinek legfőbb kiállító- és szervező helye.

Ezért van jelenleg az egyedül méltó és lehetséges helyén, és ennek évi több tucat kiállítással és nyilvános tudományos esemény- és konferencia szervezéssel kiválóan megfelel, mi több, kiállításai a magyar kultúra legfontosabb, iránymutató eseményeit jelentik.

Központi, legfőbb gyűjtő- és elosztó könyvtárként minden magyar könyvtár legfelsőbb ‘szerve’. Az összes magyar nyilvános könyvtár az ő beszerzéseiből, címleírásaiból és szakrendi besorolásaiból, tárgyszavaiból köteles építkezni. A magyar könyvtártudomány elméleti fejlesztése és szakemberképzése szintén feladata. Elpusztítása, tönkretétele ergo egyben az ÖSSZES MAGYAR KÖZKÖNYVTÁR TÖNKRETÉTELÉT is jelenti.

Az eddigiekből következőleg az OSzK már régen SOKKAL TÖBB egy könyvtárnál: a nemzeti kultúra legalapvetőbb, bonyolultan strukturált intézménycsoportja, melynek tevékenységére és létére az összes többi támaszkodik, és melynek léte és jól működése nélkül a többi sem létezhet.

Mindennek egyenes tanulsága, hogy ott van jó helyen, ahol van, és az, ahol most van, az egyetlen lehetséges helye.

A helyrajzi részt emlékezetből írom ide: a budai várhegy központi tömbjének Oroszlános Udvarán a Nemzeti Galériával osztozik. Ezen udvar alatt 11 emeletnyi mélységben klimatizált, liftekkel, szellőzőaknákkal, tűzbiztosítással ellátott raktárak, műhelyek, számítógéptermek végtelen sora rejtezik. Itt őrzik a magyar nemzeti kultúra alapjait: a világháborús rablások után megmaradt képeket a Galéria a dunai oldalon – és kb két milliárd rekordot jelentő könyvet, folyóiratot, térképet, mikrofilmet, művészeti albumot, közigazgatási iratot, kottát, rajzot, postai, földmérési és levéltári anyagot stb., a Könyvtár a tabáni oldalon.

Ennek az anyagnak a 70%-a se nem csomagolható, se nem szállítható.

A Könyvtár palotaépületében az udvarszinten a ruhatár, büfé, kétoldalt a napi működés irodái húzódnak, a központi lépcső félemeletén a külön gyűjtemények, Térképtár, Zenei Gyűjtemény, Mikrofilmtár, Konferenciaterem, kiállítótermek és társalgó; első emeletén az Olvasószolgálat, Kölcsönzés, Központi Olvasóterem számítógépekkel, Régikönyvek Tára és további kutatótermek, második emeletén a restaurátorműhely, Folyóirattár, a kutatók saját szobái és különböző kapcsolt intézmények irodái. De a könyvtárnak számtalan egyéb helyisége van az F épületen kívül is a Vár felé, továbbá földalatti folyosórendszer köti össze mind a Galériával, mind a környező múzeumokkal.

Évtizedekig tartott, amíg ez kialakult, és újabb évtizedek alatt sem lenne helyrehozható ennek a bonyolult rendszernek a szétverése. AMIRE SEM RACIONÁLIS, SEM NEMZETI, SEM SZÁMÍTÓGÉPES, SEM LOGISZTIKAI OK NEM LÉTEZIK, SŐT MINDEZ ÉPP A KÖLTÖZÉS ELLEN SZÓL.

Továbbá a könyvtár tárgyi és személyi állományának, intézményeinek és számítógép hálózatának szétbontása olyan láncreakciót fog elindítani, amelynek csakis egy következménye lehet: a magyar oktatás és kultúra kb 85% -ának teljes megbénulása és ellehetetlenülése.

Ilyen mértékben van beágyazva a nemzeti könyvtár jelenleg a magyar kultúrába, sőt lényegében ő maga ennek alapja, és ez nagyon jól van így.

Aki ezt logisztikai kérdésként állítja be és azt mondja hogy „egy régi laktanyába kicsit sok könyvet fogunk átvinni, de megoldható”; az többszörösen hazudik. Nem oldható meg, nem a könyvekről van szó, hanem a szőnyeget rántják ki a magyar nemzeti kultúra lába alól, és ezt én mondom, az onnan nemzeti alapon kirúgott zsidó.

Akinek fáj, ám legyen a Veritas hazug muftijáé az 56-os intézet, leszarom, legfeljebb Ungváry Krisztián majd magánkiadásban fogja megírni az igazat. Akkor is megírja majd, bár sokkal nehezebb lesz a kutatás, ha ugyan nem semmisül meg kulcs anyagok jó része „véletlenül”.

DE EL A KEZEKKEL A KÖNYVTÁRTÓL MERT AZ HAZAÁRULÁS, A NEMZETI KULTÚRA TÖNKRETÉTELÉT JELENTI, ILYET MÉG A NÁCIK SEM CSINÁLTAK.
Elégették a zsidó könyveket, de nem telepítették ki a berlini Staatsbibliotheket se laktanyába se máshová, hanem telehordták még kétszer annyi könyvvel amit máshonnan raboltak, és háború kellős közepén is az utolsó fillérig kifizették a támogatását.

Vagyis a csuti aki egy elhülyült ország bárgyú bólogatása mellett békében rabolhat, az EU és az oroszok pénzzel tömik, még a saját gennyedék náci példaképét is telibe szarja. Egyetlen stadionja árából emelhetett volna méltó helyet a nemzeti könyvtárnak, ha már az épületre fáj a foga, sőt az MTA-tól frissiben lenyúlt nagy intézmény épületek bármelyikébe, de ő direkt kijelöli a penészes laktanyát ahová az állomány századrésze se fér be, mert a valódi célja a bosszú: holnaptól se központi könyvtár, se akadémia, se kultúra se tudomány, mostantól végleg azt csinálok és azt mondok amit akarok, ihaj-csuhaj-kisvasút-fociakadémia!

Nekem 14 rokonom pusztult el Auschwitzban, a nagyanyám félhülyére verve-injekciózva jött haza, anyám és én se lettünk emiatt normálisak: életem nincs, csak mások múltjának romjai.

De most 2019. június 6-án Magyarországon azt mondom: Adolf Hitler rendesebb ember volt mint Orbán Viktor – mert ő legalább hitt abban hogy a saját népéért teszi amit tesz, és mások kultúráját és életét semmisítette meg, nem a sajátjaiét.

Törpe Führerünk lekörözte Mohamed szultánt is: aki – az iszlám fejeként! – a meghódított, keresztény ország újplatonikus Corvináit konkrétan a janicsárjai seggéből mentette Sztambulba, ahol is gondosan megőriztette – és 400 év múlva szintén hithű muszlim! utódai sérülés nélkül, épségben visszaadták!

Ehhez képest jelenleg Európa szavakban legkeresztényibb naconalista törpe zsarnoka épp a saját keresztény nemzete legféltettebb örökségét, keresztény kultúrájának esszenciáját semmisíti meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.