2019. augusztus 28., szerda

NEM AZ ESŐERDŐ ÉG, HANEM KÓSA LAJOS

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.08.27.


Kevés olyan szórakoztató figura tüsténkedik a magyar politikai színpadán, mint Kósa Lajos, aki olykor mintha a szórakoztatóipar felé kacsingatna, ugyanakkor évtizedek óta meghatározó alakja a kormánypártnak. Ez a kettősség aztán néha vicces dolgok táptalaja, hiszen miközben Kósa komoly dolgokról nyilatkozik és dönt, addig sokszor feltárul gondolkodásának gyermeki, játékos oldala. Legutóbb a világ jövőjét alapvetően meghatározó brazíliai őserdők pusztulása kapcsán tett nyilatkozata miatt kaphattunk a fejünkhöz, és hirtelen nem tudtuk eldönteni, hogy nevessünk, vagy sírjunk.

Ha Kósa Lajos nem lenne, ki kellene találni. Aligha vitatja e tétel igazságát egyetlen magyar is, legyen az a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hű alattvalója, vagy izgága ellenzéki. A Debrecen polgármesteri székéből megannyi fontos párt és állami pozícióig repülő politikus mindig képes valami egyedit, sőt rendkívülit csempészni a NER által lassan 10 éve uralt magyar közéletbe. A Fidesz által uralt magyar vidék egyhangúságát ezúttal is képes volt megtörni egyetlen mondatocskával, amely amilyen bonyolult nyelvtanilag, olyan egyszerű tartalmilag.

Ne is várassuk tovább az érdeklődő olvasót, ezért hamarjában megosztjuk e gyöngyszemet másokkal is, melyet az Amazonas őserdeiben pusztító tűz kapcsán mondott Kósa úr: „Persze nem az őserdő ég, mint láthatjuk a képeken, hanem egyébként az a bozótos, ami nem őserdő, de most ez mindegy, a részletekbe nem kell belemenni.”Mi következik ebből a szösszenetből? Egyrészt – ahogy egy orosz közmondás tartja – Kósa Lajos fejében köd és kása lakozik. Az őserdő ugyanis nem bozótos, hanem földünk legnagyobb őserdeje, számos kihalófélben lévő faj élőhelye, ezen felül közel százezer különálló tüzet regisztráltak főként Brazília és Bolívia területén csak az idén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.