2019. augusztus 21., szerda

NYÁR VÉGI GYOMORGÖRCS A KÖZSZOLGÁKNAK

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2019.08.21.


A kormány augusztus közepén egy titkos határozattal sokaknak váratlan nyár végi gyomorgörcsöt okozott a közigazgatásban. A közigazgatási intézmények vezetőinek, valamint a minisztereknek kézbesített, augusztus 14-én hozott, azonnal érvénybe lépő határozat értelmében augusztus 14-től, a határozat visszavonásáig nem lehet felvenni embereket, értesült az Index. 

Az ügy előzménye, hogy a kormány tavaly nyáron létszámstopot hirdetett a közigazgatásban, a kormányzati igazgatásról szóló, idén márciusban életbe lépő törvény (KIT) értelmében azonban ismét fel lehetett venni embereket. A jogszabály kitétele szerint, ha március 1-től hat hónapig nem töltik be az álláshelyet, akkor az elvész. Ennek értelmében a minisztériumok és közigazgatási szervek úgy tervezték, hogy szeptember 2-ig vehetnek fel embereket.

Ennek jegyében kiírták az álláspályázatokat, lezajlottak az állásinterjúk, kiválasztották az embereket, és sokan úgy tervezték, hogy majd szeptember elején munkába állnak, addig például felmondási idejüket töltik. Sokan abba a helyzetbe kerültek, hogy fölmondtak a munkahelyükön, most pedig várják, hogy mi lesz. Olyan esetről is tudunk, aki az új álláshely közelében már az albérletét is lefoglalózta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.