2019. szeptember 13., péntek

EGYMILLIÁRD FORINTBÓL TRENÍROZZÁK A KORMÁNYHIVATALI DOLGOZÓKAT

24.HU
Szerző: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2019.09.13.


Napi 118 ezer forintos tanácsadói díj, Fidelitas-kapcsolódás és egy fideszes rokon is felbukkan a brüsszeli pénzből finanszírozott projektben.

Nettó 953,6 millió forintot költ az állam a területi közigazgatásban dolgozók trenírozására, csapatépítésre, coachingra és a szervezeti kultúrát érintő felmérésre — tudta meg a 24.hu. Az EU-s pénzek közelében fideszes kapcsolatokkal átszőtt cégháló bontakozik ki.

A közigazgatásban minden bizonnyal nagy szükség lehet a szervezetfejlesztésre, hiszen idén rájár a rúd a kormányhivatali dolgozókra. Sokukat egy titkos kormányhatározattal eresztették szélnek, a többieknek március óta hosszabb munkaidővel és több munkával kell megbirkózniuk kevesebb szabadnap mellett, így tömegesen mondanak fel. Áprilisban volt olyan kormányhivatal, ahonnan az egész osztály hiányzott, júniusban pedig válságtanácskozást hívott össze a Miniszterelnökség a kritikus létszámhiány miatt.

A nehézségek ellenére is maradók szakmai fejlődésére viszont nem sajnálja az uniós pénzt az állam. A 2017-ben a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség alkotta konzorcium 6,9 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése című pályázat keretében. A kitűzött cél az, hogy javuljon az ügyintézés minősége, növekedjen a munkatársak és az ügyfelek elégedettsége.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal ennek részeként írt ki kétrészes közbeszerzést: az első részben képzési szolgáltatások, a másodikban szálláshely-szolgáltatások, terembérlet és az étkeztetés megszervezésére kerestek szakembereket. Mindkét megbízást az Ideona Zrt. vitte el, más-más konzorciumi taggal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése