2019. szeptember 13., péntek

FÉLMILLIÁRDOS HASZNOT HOZHATOTT A FIDESZ-KÖZELI BERUHÁZÓNAK AZ ÚJPESTI ÖNKORMÁNYZAT HÚZÁSA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.09.13.


A fideszes vezetésű IV. kerületi önkományzat tavaly eladott egy köztulajdonban lévő telket 500 millió forintért egy volt államtitkárhoz köthető vállalkozásnak, majd az eladást követően átminősítette a besorolását, amivel több százmillió forintot tett a beruházó zsebébe. A helyi ellenzék háborog, az önkormányzat szerint viszont minden szabályosan történt.

Az újpesti önkormányzat 2018 őszén hirdette meg eladásra a Tavasz utca 4. szám alatt található, egykori Ady Endre Művelődési Központ telkét nettó 500 (bruttó 635) millió forintért.

Ellenzéki képviselők közadatigénylésben kérték ki az önkormányzattól az Ady telkének eladásával kapcsolatos dokumentumokat, és azok egy darabig az önkormányzat honlapján is elérhetők voltak, de egy idő után eltűntek onnan.

A 6605 négyzetméteres telek besorolása a pályázat kiírása idején még intézményi övezet volt, ami egy befektetők számára nem túl vonzó kategória. Az építési szabályzat szerint ugyanis csak igazgatási, nevelési, oktatási, egészségügyi és szociális rendeltetésű épületek lehetnek rajta, viszont ipari és nagykereskedelmi létesítmények, valamint lakások nem.

A pályázat előtt, 2018 tavaszán az önkormányzat kezdeményezte az Ady telkének átsorolását vegyes övezetbe, ahol már nem érvényesek a fenti korlátozások, vagyis gyakorlatilag bármi építhető a területen, nem csak közösségi célú ingatlanok.

Az eladásra vonatkozó ajánlattételi felhívásban azonban nem jelezte az újpesti önkormányzat, hogy szeretnék átsorolni a területet az akkor érvényesnél lazább szabályozású építési kategóriába.

Ezt az információt csak a pályázati dokumentáció tartalmazta, amelyet nettó 100 ezer forintért vásárolhattak meg az érdeklődők. Ők viszont kevesen voltak, hiszen egy intézményi besorolású, korlátozottan beépíthető terület nem túl vonzó az ingatlanpiacon – és a felhívásban ez szerepelt.

Az Ady telkének eladásáról végül a 2019. január 24-i testületi ülésen döntöttek. A vonatkozó előterjesztésből kiderül, hogy bár több érdeklődő is jelentkezett, végül mindössze egy ajánlattevő nyújtott be pályázatot az ingatlanra, ami így – nem meglepő módon – az övé is lett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.