2019. szeptember 22., vasárnap

MAGYAR LUXUSNYUGDÍJASOKNAK ÉPÜLNE CSODAKÖZPONT: BUKTA, DE SIKERSZTORI IS LEHET A NYUGDÍJAS FALU

PORTFOLIO
Szerző: MESTER NÁNDOR
2019.09.21.


Kérdésessé vált, hogy megvalósul-e az ország egyik legegyedibb ingatlan beruházása, a Debrecen határába tervezett Nyugdíjas Falu. Pedig az érdeklődés befektetői és vásárlói oldalról is megvan. A projekt még nem szállt el, akár sikeres is lehet, de ehhez át kellene írni a helyi szabályozást.

Álomnak indult és még most is az a Debrecen határába tervezett Nyugdíjas Falu. Elvileg ma már működnie kellene ugyanis ennek a felső kategóriás komplexumnak, de gépzaj még nem veri fel a csendet. Nyoma sincs az építkezésnek, ám ez a beruházó Arbo Invest Zrt. szerint nem rajta múlik.

Pocsai Attila, a cég képviselője sajnálkozva tájékoztatta a Portfoliot, amikor a beruházás menetéről érdeklődtünk a hét elején. Már 2017-ben jól álltak az előkészületekkel, sőt a lakrészt vásárolni szándékozóknak nyugodtan mondhatták, hogy még az 5 százalékos áfával tudják adni az ingatlanokat. A kivitelezés azonban nem tudott elindulni.

Mint mondta, az önkormányzat rosszul értelmezi a szabályozást, vagyis csak turisztikai célú építményt enged a hatalmas, 17 hektáros területre, nyugdíjasoknak szánt komplexumot nem. Legfeljebb 15 százalékos lehet a beépítettség, ebbe bőven beleférne a jómódú időseknek szóló falu – állítja a vezető. Az ingatlanhoz tartozik egy már jogerős használatbavételi engedéllyel rendelkező 4MW névleges teljesítményű geotermikus energiát hasznosító erőmű, 1425m talpmélységű termelő kúttal, kút felsőrésszel, gázmentesítővel, 900l/perc vízhozammal, 71°C fokos talphőmérséklettel, és hasonló paraméterekkel rendelkező visszasajtoló kúttal.

A kb. három milliárd forint bekerülési költségű projektben 200 db 26/40/54m2-es lakás épülne, ezen kívül gyógyfürdő és egy kórház jellegű épület intenzív ápolásra is alkalmas 10 felszerelt szobával. Saját golf kocsi park, saját kisbusz és személygépkocsi park, salakos teniszpálya, ingyenes WIFI, kültéri mini golfpálya, külön épületben lévő barkács műhely, hobbi termesztő fóliasátor, csónakázási- horgászati lehetőség is várná a leendő, zömmel külföldről hazatelepülő idős magyarokat és az emelt szintű ellátást igénylő hazaiakat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.