2019. szeptember 9., hétfő

MÁRKI-ZAY PÉTER: FELSZABADÍTOTTUK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYT, DE PROXYHÁBORÚT VÍVUNK LÁZÁR JÁNOSSAL

168 ÓRA
Szerző: CSERI PÉTER
2019.09.09.


A józan ész azt diktálja, hogyha másodszor is, ezúttal öt esztendőre elnyeri a polgármesteri széket, akkor új alapokra helyezzék a kapcsolatukat Lázár Jánossal, hiszen az a jelenlegi formájában mindenkinek csak árt – mondja a 168 Órának Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere. Beszél arról, milyen sors vár a többek között általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalomra, és arról is, hogy akár hálás is lehetne a Fidesznek meg a hatóságoknak, amiért másfél éve olyan szigorúan vizsgálják az új városvezetést, ami mellett teljesen kizárt a korrupció kialakulása. Merthogy a városvezető szerint az addig működő korrupciót mára felszámolták. Hódmezővásárhely első embere elmondja azt is, hogy szerinte ő vagy Lázár János a jobb debattőr, és azt is, kire fogadna az önkormányzati választáson.

Nem jutott eszébe, hogy beüljön Lázár János mellé egy kis autókázásra, most, hogy a korábbi kancelláriaminiszter elviszi egy körre a Ladájával azokat, akik jelentkeznek nála?

– Amikor először hallottam az akciójáról, felvillant, hogy érdekes lenne, ha jelentkeznék, de aztán úgy voltam vele, ez olcsó figyelemfelkeltés lenne csupán. Ha ő nem keresi az én társaságomat, akkor én sem fogom az övét.

Nem keresik egymást?

– Az a pontosabb, hogy kerül engem. Miután tavaly ismét megválasztották parlamenti képviselőnek, egy sikertelen helyszínegyeztetés után elmentem hozzá a fogadóórájára. Nagyon udvarias volt, elsőként hívott be, beszélgettünk, elmondtam, hogy polgármesterként konkrétan milyen ügyekben kérem és ajánlom fel az együttműködést. Meghallgatott, kezet ráztunk, aztán nem történt semmi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.