2019. október 24., csütörtök

EZ A NŐ MONDTA EL A LEGTÖBBET ARRÓL, MI TÖRTÉNIK A KÍNAI ÁTNEVELŐTÁBOROKBAN

444.HU
Szerző: plankog
2019.10.24.


Egy nap a rendőrök azt mondták, most megnézik, sikeres volt-e az átnevelésünk, megfelelően haladunk-e. Kivittek 200 embert, férfiakat és nőket, és azt mondták az egyik nőnek, hogy vallja meg a bűneit. A nő ott állt előttünk és elmondta, hogy rossz ember volt, de már megtanult kínaiul, és jobb emberré vált. Amikor befejezte, a rendőrök ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, aztán mindenki szeme láttára egymás után megerőszakolták. Miközben az erőszak tartott, figyelték, ki hogyan reagál. Akik elfordították a fejüket, becsukták a szemüket, vagy akik dühösnek tűntek, azokat elvitték, és nem láttuk őket többé. Szörnyű volt, soha nem felejtem el a tehetetlenség érzését. Hogy nem tudtam segíteni. Aludni sem tudtam utána.”

Az egyik kínai átnevelőtáborból kiszabadult Sayragul Sauytbay mondta el ezt a történetet a Haaretz újságírójának. A lap szerzője háromszor is találkozott a Svédországban menekültként élő nővel, aki tolmács segítségével mondta el kazah nyelven, mit élt át a táborban. Ez alapján született meg az eddigi legrészletesebb beszámoló arról, mi zajlik Hszincsiang tartományban, ahol a kínai állam a terrorellenes harc zászlaja alatt gyakorlatilag totalitárius diktatúrát működtet, és lényegében az ujgur identitás és kultúra megsemmisítésére törekszik.

Becslések szerint egymillió embert tarthatnak fogva azokban a táborokban, amelyek létét Kína egy ideig el sem ismerte. A műholdfelvételek miatt egy idő után tagadhatatlanná vált a dolog, azóta a hivatalos verzió szerint szakmai átképzések zajlanak itt. A hszincsiangi helyzetről több cikkben is beszámoltunk már:
Ha eddig nem gondoltad, hogy Kínában totális diktatúra van, akkor nézd meg a Vice ujgurokról szóló filmjét

Sauytbay beszámolója viszont ezeknél is részletesebb. A nő ráadásul nem egyszerű rabként, hanem oktatóként volt a táborban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.