2019. október 24., csütörtök

ORBÁN MEGFUTAMODOTT, KARÁCSONY BEMUTATKOZOTT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.10.24.


Október 23-a alkalmából Orbán Viktor a Zeneakadémia épületébe menekült. Ennek oka persze nem maga a megemlékezés, hanem az a tény, hogy Budapestet a Fidesz csúnyán elveszítette. Ezt meglepő módon Kövér László maga is ki merte mondani. Orbán, valamint a teljes Fidesz vezérkar azonban eddig még nem jutott el, egyszerűen csak megpróbálják továbbra is hatalmas sikerként beállítani azt, hogy a főváros, valamint 10 megyeszékhely az ellenzék irányítása alá került. Orbán azonban ha akarja sem tudja megmagyarázni azt, hogy miért tartott beszédet egy teremben, igen gyér közönség előtt, ha olyan nagyon büszke a választási eredményekre. Persze Kovács Zoltán mindent is megmagyarázott, amikor a következő közleményt juttatta el az MTI-hez:

"Azért nem szerveztek a kormányfő jelenlétével szabadtéri rendezvényt október 23-ára, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy szükség lesz-e rendkívüli Európai Tanács-ülésre a Brexit miatt" – közölte az MTI megkeresésére Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, hozzátéve: ilyen helyzetre az elmúlt években volt már példa.

Ekkora egyértelmű hazugságot is csak Kovács Zoltán képes kipréselni magából órákkal az október 23-i beszédeket megelőzően. Orbán nem ma, hanem napokkal ezelőtt költöztette a Zeneakadémiára a beszédét. Noha nem mondta ki senki sem konkrétan, de már akkor is lehetett tudni, hogy szabadtéri beszéd idén biztosan nem lesz. Biztosak csak azért nem lehettünk ebben, mert a kormány nem kívánt egyértelműen tájékoztatni az ügyben. Orbán egyetlen pofon után gyáva módon megfutamodott. A Zeneakadémia sötétjébe menekült, ahol is félház előtt tartotta meg 10 perces beszédét.

Ezt megelőzően Karácsony Gergely tartott beszédet a Városháza parkolójában összegyűlt több ezer ember előtt. Olyan látvány volt ez sok budapesti polgár számára, amelyre emberemlékezet óta nem volt példa. Sokan reményekkel telve várták az új főpolgármester beszédét, amely Orbán háborús retorikájától igen eltérő volt. Természetesen az itt elmondottakkal a kormánypropagandát olvasók és hallgatók nemigen találkozhattak, hiszen az Origo számára például nem is történt semmi olyasmi Budapesten, aminek pozitív előjellel köze lett volna az ellenzékhez. Csak és kizárólag Orbán Viktorral, Gyurcsány állítólagos szemkilövetésével, valamint fideszes politikusok megemlékezéseivel voltak elfoglalva.

"Karácsony Gergely arra kérte a fővárosiakat, hogy tegyék Budapestet Kelet-Közép-Európa legélhetőbb és legzöldebb városává, a köztársasági eszme bátor támogatójává.

A főpolgármester kijelentette: a budapestiek október 13-án visszavették a várost, de nem azért, hogy kisajátítsák, hanem azért, hogy visszaadják a fővárosiaknak. Ahhoz, hogy Budapest legyen a térség legélhetőbb és legzöldebb városa, több emberségre, szolidaritásra, bölcsődére, rendelőre és CT-re, kevesebb kilakoltatásra és stadionra van szükség
"– mondta Karácsony Gergely. (MTI)...

A tegnapi megemlékezések között több olyan is volt, amely valóban méltó volt ’56 hőseihez. Ugyanis az újonnan megválasztott polgármesterek nem a Fidesz kommunikációs csapata által előre megírt sablonszöveget olvasták fel – migránsok, Soros, Brüsszel, szabadságharc -, hanem saját gondolataikat fejezték ki a megemlékezés alkalmából. Tegnap végre nem kellett minden esetben szégyenkeznünk amiatt, amit városvezetőink elmondtak az ’56-os forradalom évfordulója alkalmából. Már önmagában ez is egy óriási siker, egy hatalmas lépés a változás irányába. Régen volt ugyanis olyan október 23-a, amely ne úgy ért volna véget, hogy az ember arcáról égett a bőr azokért a gondolatokért, amelyekkel bemocskolták a forradalom hőseinek emlékét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.