2019. október 20., vasárnap

VIZES SPORTOK HÁZA, SAMSUNG-GYÁR, POSTÁS STRAND – EZEK MIATT TAROLT AZ ELLENZÉK A DUNA-KANYARBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BODNÁR ZSUZSA
2019.10.18.


Pest megye sok településén búcsúzik a fideszes vezetés a hatalomtól. Az új összetételű testületekben számos helyen kerültek fölénybe az ellenzéki pártok vagy helyi civil egyesületek jelöltjei, s a most felsorolt településeken mindenhol ellenzéki polgármesterek fognak irányítani. Cikkünkben összeszedtük azokat a legfontosabb botrányokat, amik az önkormányzatok korábbi tevékenységét jellemezték.

Vácott újságíró lett a polgármester

Fölényes győzelmet arattak Vácott az ellenzéki összefogás jelöltjei, akikkel szemben a Fidesz-KDNP indulói egy körzet kivételével mindenhol alulmaradtak. Az ellenzék polgármester-jelöltje, Matkovich Ilona a szavazatok 41,25 %-át kapta meg, míg a 2010 óta a város élén álló Fördős Attilára (Fidesz-KDNP) csak a szavazók 28,6 %-a voksolt. Matkovich Ilona újságíró 2014 óta tagja a váci testületnek, a SZAVAD–Szövetség a Városért A Demokráciáért nevű civil egyesület képviseletében került be az önkormányzatba. Mögötte a mostani választásokon a Mi Hazánk kivételével felsorakozott az összes ellenzéki párt, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom és két civil egyesület.

Helyzetét azonban rontotta, hogy a DK és az MSZP helyi szervezetének tagjai nem fogadták el pártjaik döntését és intenzív lejárató kampányba kezdtek ellene. A szocik és az egykori kisgazdák saját, „független” jelölteket indítottak, megosztva ezzel az ellenzéki szavazókat. Ennek fényében különösen nagy sikernek tekinthető Matkovichék győzelme. Az új testületbe a volt fideszes önkormányzatból csak négyen jutottak be; a Váci Szívvel Mozgalom egy delegáltja mellett az ellenzéki összefogás kilenc képviselővel fogja támogatni az új polgármestert...

A Fördős-vezette testület választási kudarcának azért voltak előzményei. Főként az utóbbi időben kapcsolódott sok botrány és fiaskó a fideszes önkormányzat tevékenységéhez:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.