2019. november 16., szombat

TÖRVÉNNYEL ÍRNÁ ÁT A VÁLASZTÓI AKARATOT A FIDESZ

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2019.11.15.


Az elmúlt napokban számos törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz a magyar parlament elé, ami azt mutatja, megértették az október 13-án megnyilvánult választói akaratot, így az egyetlen, a Fidesz által az elmúlt években alkalmazott fegyverhez nyúltak: támadásba lendültek. Most épp az általuk eddig mindent vivő aduászként használt, választói akarattal szemben.

A héten több törvényt is benyújtott a parlament elé a Fidesz. Az egyik szerint az önkormányzatok költségvetésének elsődlegesen a közösségi közlekedést kéne fedeznie az iparűzési adóból. Az eddigi is kivéreztetett önkormányzatoknak nagyjából ez az adó a fő bevétele. Ezzel a törvénnyel megkötnék az önkormányzatok kezét, leginkább a budapestiét, miközben plusz forrás biztosítása nélkül ezzel valójában nem rendeznék például a kormány által alulfinanszírozott BKV helyzetét (Európa más nagyvárosaihoz, fővárosaihoz képest borzasztó kevés kormányzati forrást kap a BKV).

Egy másik törvény szerint a kormány elvenné az építési engedélyeztetési eljárást az önkormányzatoktól. Ezzel minimálisra csökkenne a helyi lakosság választott képviselőinek beleszólása abba, hogy az adott településen mi épüljön, és mi nem.

A harmadik javaslat pedig egyenesen a képviselőkbe száll bele. Példátlan és minden valószínűség szerint alaptörvény-ellenes módon csökkentenék a képviselők jogkörét. Elvennék a jogot, hogy közintézménybe léphessenek be. Kitilthatják őket a Parlamentből (mivel van több joga egyik megválasztott képviselőnek, hogy kitiltsa a másikat?), és brutális, akár több milliós büntetés megfizetésére is ítélhetnék őket, ha úgy dönt a parlament többsége.

Nem mellesleg pedig a parlamenti őrség dönthetne bármilyen magánszemély kapcsán úgy, hogy őt nem engedi be a parlamentbe, mert azt gondolja, veszélyezteti annak munkáját vagy méltóságát. Ez utóbbi se venné azt figyelembe, hogy ezt az embert esetleg egy megválasztott képviselő hívta meg.

Ha ehhez még hozzátesszük a két hetes döntést arról, hogy az újságírókat lényegében karámba zárják a Parlamentben, és azt, hogy csütörtökön egy olyan javaslatot is benyújtottak, amely az oligarchák vagyonosodását dugná el a köz elől, azt biztosan megállapíthatjuk:

a Fidesz választási veresége után csak a hangnem békülékenyebb. Az ország pedig robog az állampárti státusz erősödése felé, sőt azon túlra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.