2019. december 16., hétfő

ORBÁN FOLYTATJA A BALKÁNI HÓDÍTÁST. BARÁTAINAK KEDVES CÉGEK VISZIK TOVÁBB A KERESKEDŐHÁZAKAT

DIREKT36
Szerzők: ZÖLDI BLANKA, SZABÓ ANDRÁS
2019.12.16. 


...A kereskedőház-hálózat kiépítését 2012-ben kezdte el a magyar kormány azzal a céllal, hogy magyar kis-és középvállalkozások exporttevékenységét segítsék. Ennek érdekében magánvállalatokat bíztak meg azzal, hogy állami forrásokból kereskedőházakat üzemeltessenek külföldön. A rendszer működését azonban súlyos anyagi veszteség és botrányok árnyékolták be. A kormány tavaly nyáron úgy döntött, hogy jelentősen átalakítja a rendszert, és a korábbi kereskedőházak helyett csak néhány, nagyobb régiókat lefedő exportfejlesztési partneriroda fog működni.

Hiába volt elégedetlen a rendszerrel a kormány, a balkáni régióra kiírt pályázaton november végén újra ugyanazok a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek nyertek, amelyek korábban is működtették a kereskedőházakat. Ráadásul a balkáni csoport most több pénzből gazdálkodhat majd: amíg korábban összesen havi 4,2 millió forintot kaptak erre a munkára, most már havi 12,6 millió forintból fogják működtetni az irodákat.

A szerbiai Invictus mellett magyar közpénzhez fog jutni a montenegrói Comp Comerc nevű cég is. A vállalkozás résztulajdonosa és ügyvezetője a montenegrói kormánypárt tisztviselője. A pártot a magyar miniszterelnökkel is jó kapcsolatot ápoló montenegrói elnök vezeti. A nyertes konzorcium tagja az észak-macedóniai Eko Club nevű cég is, amelynek többségi tulajdonosa Magyarország macedóniai tiszteletbeli konzulja.

A közbeszerzéssel kapcsolatban megkerestük a hálózatot felügyelő Külgazdasági és Külügyminisztériumot és a tenderen győztes cégeket is, de egyik helyről sem kaptunk választ a kérdéseinkre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.