2019. december 17., kedd

OTT, AHOL SZÁRAZTÉSZTÁVAL ÉS EGY ZSÁK KRUMPLIVAL SZAVAZATOT LEHET VENNI, OTT VALAMI GOND VAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.12.16.


Mint az nemrégiben kiderült a 24.hu-nak köszönhetően, Wintermantel Zsolt újpesti polgármester választások előtti nyugdíjasoknak osztogatott csomagjai súlyos milliókba kerültek az adófizetők számára. Persze ezt már korábban is lehetett sejteni, hisz minden finomsággal megtöltött csomagok minden krumpliszsákról álmodó nyugdíjas elképzelését felülmúlták. Az akkor végső hajrára készülő, mindent beleadó politikus azonban elbukta a választást, ezért aztán kiderül az, hogy mennyibe is került az adófizetőknek az, hogy Wintermantel ajándékokkal szórta meg a nagyérdeműt alkalomadtán. A 24.hu információi szerint a következő összegekre bontható le a történet:

- A kávét és a teát nettó 14 948 031 forintért szerezték be, ami 50 ezer forinttal van a közbeszerzési értékhatár alatt.
- A tésztát, mézet, kolbászt és burgonyát nettó 43 464 567 forintért vásárolták az Unibond Bt.-től. Az önkormányzat szerint ennek a cégnek a fő tevékenységi köre a műszaki kutatás és fejlesztés, a fenti tétel pedig a törvény alapján valószínűleg közbeszerzés-köteles lenne, ám sem a közbeszerzési értesítőben, sem a képviselő-testület által elfogadott közbeszerzési tervben nem lelhető fel az ezzel kapcsolatos eljárás. Így a polgármesteri hivatal szerint ki kell vizsgálni, hogy vajon törvényesen szerezte-e be azt az előző önkormányzat, de az is lehet, hogy ez a tétel a kivételek közé tartozik.
- Egy szerintük Fidesz közeli céggel, a Grafcom Media Kft.-vel gyártatták le a burgonyaosztáshoz adott bevásárlótáskákat, nettó 6 427 120 forintért.
- Ezen felül az Újpest Kártyával rendelkező lakosoknak 10 ezer darab izzót is kiosztottak, ennek értéke nettó 17 894 300 forint volt.

Nem arról van szó, hogy bárki is sajnálná az ajándékokat az idősebb korosztálytól, de mégis mi szükség van egy ilyen közel 100 milliós ajándékcsomagra akkor, amikor elviekben ma jó idősnek lenni ebben az országban? Ha az Orbán-kormány nyugdíjat emelt és rezsit csökkentett, akkor mégis mi szükség van ajándékcsomagokra, vagy izzó osztásra? Ha valóban megengedhetnék maguknak ezeket a cikkeket az idősek, akkor nem állnának sorba azért, hogy ezeket átvehessék. Az emberek nem hülyék, ezzel pontosan tisztában vannak.

Külföldön azért nem szokás a hasonló osztogatás – ilyennel sem Angliában, sem pedig Spanyolországban nem találkoztam -, mert ott az emberek nem éheznek és nem kell azt sem számolgatniuk hó végén, hogy be tudják-e fizetni a számláikat időben. Európa fejlett részein egy zsák krumpliva, vagy egy kis száraztésztával nem lehet szavazatokat vásárolni, hiszen erre az emberek nincsenek rászorulva. Magyarország azonban nem egy ilyen ország, itt már pár ezer forintért is gond nélkül meg lehet győzni valakit arról, hogy voksát a Fidesz mellé tegye le, hiszen legalább abban a hónapban lesz egy kis tűzifája, vagy lesz egy kis meleg étel az asztalon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.