2020. január 11., szombat

EGYBEN KELLETT VOLNA 72 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉST ADNI A SZAKÁPOLÓKNAK

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2020.01.11.


A szakszervezeti vezetők szerint ugyanis az elaprózott emeléssel nem lehet megállítani az elvándorlást. Ráadásul a januárra ígért 14 százalékos béremelés sokaknak csak 8 százalék lesz.

"Első helyre vettük az ápolónőket"

– ezzel jelentette be Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóján, hogy 2022-ig 72 százalékkal emelik a szakápolók alapbérét. A miniszterelnök a legnagyobb kihívásnak nevezte a nővérek külföldre csábítását, és elszipkázásuk megállítását reméli a több lépcsős béremeléstől. Igaz, a matek nem jön ki, hiszen a beharangozott 72 százalékból 8 százalék már 2019-ben teljesült, így jövő időben legfeljebb 64 százalékról beszélhetünk.

A szakszervezeteket kérdeztük, hoz-e valódi bérfelzárkóztatás az eddig megvalósult és a tervezett emelés, megakadályozza-e az elvándorlást, segít-e feltölteni a hiányzó létszámot, enyhíteni a meglévő személyzet túlterheltségét. Szerintük erről szó nincs. A bérlemaradás akkora, hogy felzárkóztatásról csak akkor lehetne beszélni, ha most egyben kaptak volna 72 százalékos emelést. Kiderült még, hogy a dolgozók egy része a bejelentettnél kisebb emelést élvezhet csak.

A nagy felzárkóztatással elérték a minimálbért

Jó, hogy elindult 2016-tól a béremelés, de eddig az alacsonyabb bérkategóriákban

"csak annyit értek el, hogy az illetménytábla alja végre elérte a minimálbért"

– mondta Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, Dr. Soós Adrianna. Korábban ki kellett egészíteni a béreket ahhoz, hogy a törvényi minimumnak megfeleljenek.

Probléma az is, hogy az emelés nem mindenkire vonatkozik, kizárólag azokra, akik közvetlenül a betegellátásban vesznek részt. Kimaradtak a műszaki-gazdasági területek, az alapellátás (például a háziorvosok, fogászok mellett dolgozók), így az ő helyzetük egyre súlyosbodik. Kérdés, hogy akik a szociális ápolásban dolgoznak, azokra ki fog-e terjedni a mostani béremelés, holott hasonlóan nehéz munkát végeznek, mint az egészségügyiek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.