2020. január 10., péntek

MEGDUPLÁZTÁK NYUGDÍJPÉNZÜKET A MARADÓK - JÓL JÁRTAK, AKIK NEM DŐLTEK BE A KORMÁNY ZSAROLÁSÁNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.01.10.



Jól jártak azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik nem engedtek a kormány zsarolásának, és 9 évvel ezelőtt a maradás mellett döntöttek. A tagok döntő többsége 9 év alatt közel megduplázta a nyugdíj-megtakarítását. Miközben az infláció ez idő alatt mindössze 21 százalék volt – számolta ki az Azénpénzem.hu.

Átlagosan 1,8-1,9 millió forintra hízott a megtakarítása annak a magánnyugdíjpénztári tagnak, akinek 2010 decemberében 1 millió forint volt a számláján – számolta ki az Azénpénzem.hu a pénztárak év végi (2019. december 31-i) árfolyamadatai alapján. Ebből az infláció 211 ezer forintot (21,16%) tett ki, vagyis egy átlagos tag 1 millió forintja közel 600 ezer-700 ezer forint reálhozamot hozott.


Bár a 2018-as hozamok nem alakultak jól, a 2019-ben elértek szépen kompenzálták a tagokat. A legtöbb részvényt tartó növekedési portfólióban 12,7-14,4 százalék között fialt a pénz (lásd a cikk végén a táblázatot!), míg a kiegyensúlyozott portfóliók 8,32-10,23 százalék között hoztak. A gyakorlatilag csak állampapírokat tartó klasszikus portfóliók 2,25-5,24 százalék között gyarapodtak. Bár a 2019. decemberi inflációt még nem hozta nyilvánosságra a KSH, a novemberi 3,4 százalékkal számolva azt láthatjuk, hogy a négy pénztár összesen 12 portfóliójából az MKB és a Budapest Klasszikusa nem tudott lépést tartani az inflációval...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.