2020. március 19., csütörtök

FARHÁT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.03.19.


Tegnap második nekifutásra megtudtuk, hogy miniszterügynök elvtárs kiemelten foglalkozik a taxisokkal, mint járvány sújtotta iparág művelőivel és látens, potenciális forradalmárokkal. Ha ilyen részletességgel viseli gondját alattvalóinak, gondolhatott volna a kurvákra is, aki iparosok szintén megsínylik a kór terjedését, a zsebtolvajokról nem is beszélve, akik alól a tömeg eltűntével teljesen kicsúszott a talaj. Mindeközben pedig kétszeresére drágult a hús, kétezer fölött a csirkemell kilója. A farhátról nem kaptunk információt, pedig az a lényegesebb nyugdíjas közétkeztetési szempontból.

Ez az egész kupleráj egyébként 2006-ban kezdődött, amikor Gyurcsány elvtárs fölmosta a linóleumot Orbán elvtárssal a köztelevízióban. Még a pillanatot is meg lehet határozni. Az volt az, amikor Gyurcsány elvtárs annyit mondott „lárifári, miniszterelnök úr”, amivel a saját bejáratú Brehmjében a veszélyes hülyék közé sorolta őt, Orbán Viktor Mihályban viszont ekkor pattant el a húr. Mert, ha emlékszünk a pörformanszra, innentől fogva nem a vitavezetőre, s nem is arra nézett beszéd közben, akivel vitatkozott, hanem belefordult a kamerába, így intézve szózatot a néphez.

Elég degeneráltan nézett ki már akkor is, de azóta próbálja használni a technikát, csak nehezen megy. Tegnap is, belengetve, meghirdetve jó előre, hogy háromkor nagy bejelentés, a fél ország ott ül, hogy na, hogy ment meg minket a jótevőnk, erre ott tátog, mint egy partra vetett hal. Ez a vége szükség szerint, ha valaki a vészhelyzetet imázsépítésre használja, mint ahogyan Orbán Viktor Mihály, aki igyekszik azt a benyomást kelteni ezekben a napokban, mindenhol ott van, mindent személyesen intéz. Ha valaki véletlenül életben marad, az csak neki köszönhető...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.