2020. március 30., hétfő

MINDENBŐL VAN ELEGENDŐ, SŐT MÉG TÖBB IS VAN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2020.03.27.



Kedden több mint hárommillió maszk érkezett Kínából, továbbá száz­ezer teszt, nyolcvanhat lélegeztetőgép, ezt a csodálatos hírt kormány­zó urunk adta hírül személyesen. A szállítmányt ugyancsak ő maga vette át, és abban is biztosak lehetünk, hogy mind a hárommillió masz­kot egyesével átszámolta. Ilyen ember. Eszközöket vásárolni Keleten lehet, mondta hétfőn az Országgyűlésben, mi pedig sietünk hozzátenni, hogy a hárommillió maszk bölcs kormányzatunk keleti politikáját min­dennél fényesebben igazolja. Más kérdés, hogy Kína az egyetlen or­szág, amely akár az egész világot képes maszkokkal meg más effélével ellátni, és ettől láthatólag nem is vonakodik, sőt. Szállít Libériától és a Fülöp-szigetektől kezdve Csehországon és Szerbián át mindenkinek, amennyiben megfelelő viszonzásra tarthat számot, Magyarországnak pedig az elsők között. Már csak azért is, mert a két állam társadalmi berendezkedése mind feltűnőbb hasonlóságot mutat, és ez ráadásul nem is új fejlemény, hiszen folytatásra méltó történelmi előzményekre támaszkodik. „Még véletlenül sem szabad megfeledkeznünk a kínai ember jellemzésében a kínaiak barátságosságáról és internacionaliz­musáról. Különösen éreztük ezt mi magyarok, amikor a legnehezebb időkben 600 milliós kínai barátunk mellénk állott, hitet és önbizalmat öntött belénk. Amikor 1956-ban olyan hírek érkeztek Kínába, hogy ve­szélyben a magyar nép hatalma, a kínai sárkány habozás nélkül fel­emelte hangját, mellénk állott [...], amikor kínai barátaink azt hallot­ták, hogy az ellenforradalom sújtotta Magyarországon kevés a hús, azonnal húst küldtek nekünk, saját maguktól vonva el az amúgy is ke­vésből” – írta a Népszava 1958 augusztusában. Mostanra a helyzet annyiban változott, hogy a sárkány immár nem a szájától vonja meg a falatot, 56-ot szidni nem kötelező, bár nem is ellenjavallt, hús pedig egyelőre nálunk is van. Ami viszont még nincs, az a demokratikus centralizmusnak az a foka, amely Kínát képessé tette arra, hogy a jár­ványt viszonylag rövid idő alatt hatástalanítsa, ezt a szintet fogjuk mi napokon belül utolérni és túlszárnyalni, már amennyiben a parlament A koronavírus elleni védekezésről című törvényjavaslatot a jövő héten csakugyan elfogadja. Arról pedig elképzelésünk nincs, miért tenne más­képp.

Veszélyben a hon. Számunkra ez amúgy nem újság, hiszen ezer éve már, hogy gyepűinken túl a pusztító vész tengere habzik, sőt nemritkán a gyepűkön belül is. Hol a labanc, hol a migráns, hol a vírus, egykutya. A vészhelyzet vagy szükségállapot a magyarság normális kö­zege, olyan, mint halnak a víz, ha meg kéne tőle válnunk, visszasír­nánk. Szerencsére most nem erről van szó, hanem az ellenkezőjéről, törvényhozásunk a vészhelyzetet örökké tartónak fogja nyilvánítani, ami konkrétan azt jelenti, hogy minden marad a régiben, csak még förtelmesebb lesz, és még kibírhatatlanabb. Határainkon kívül ez sen­kit nem hoz lázba, akit viszont mégis, az hülyeségeket beszél. A magyar­országi fejlemények veszélyes elfordulást mutatnak a demokra­tikus nor­máktól, írja Gwendoline-Delbos Corfield európai parlamenti képvi­selő. Vagyis szerinte Magyarországon még vannak demokratikus nor­mák, amelyektől el lehetne fordulni. Azt is írja, hogy a járványt nem szabad ürügyként felhasználni a demokratikus ellenőrzések és egyen­súly meg­szüntetésére. Gwendoline-Delbos Corfield amúgy jóra­való, szorgos, derék családanya benyomását kelti, egy éve tagja az Európai Parla­mentnek, azóta megtudta, hogy létezik egy Hongrie nevű ország, ahol mindenféle furcsa dolgok mennek végbe. Ennél többet nem érde­mes tőle várnunk, ahogy az Európai Parlamenttől sem. „Külö­nös figyel­met kell fordítania a magyarországi helyzetre, és gondoskod­ni kell az euró­pai értékek tiszteletben tartásáról” – írta még egyebek között. Nem akarunk maximalisták lenni, de újságot azért né­ha olvas­hatna...


ÉLET ÉS IRODALOM 2020/13. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/13. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.