2020. március 10., kedd

NEM ÉRTEM, MIÉRT KÖLTÖZNEK HAZA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2020.03.10.


Azt mondják, a nemzetközi statisztika szerint minden tíz határátkelőből négy hazaköltözik. Nos, a mai poszt szerzője, Péter szinte biztosan nem lesz közöttük, hiszen, mint írja, nem is nagyon érti, miért döntenek egyesek a Magyarországra (vissza)költözés mellett.

„Nem értem az embereket.

Habár csodálom, de nem értem őket.

Az utóbbi időben egyre több cikket olvasok itt olyanoktól, akik vissza-, hazaköltöztek Magyarországra. Habár ez nem mondhatni földöntúli dolognak, egyszerűen nem értem őket. Úgy érzem így tizenhárom év után, hogy én erre képtelen lennék.

Az elmúlt öt évben mondjuk gyakran járok haza, szüleimet és barátaimat látogatni és minden egyes alkalommal, csak erősödik bennem az érzés, hogy anno igenis jó döntést hoztam és ez már nem az, ahova én visszavágyom.

Természetesen vannak családi tényezők is; nem fiatal és/ vagy már nem teljesen egészséges családtagok/ szülők/ rokonság,- az ember próbál a lehetőségeihez mérten minél több időt eltölteni velük.

Mindemellett, valaki, aki nem mosogatni ment ki – elnézést, nem lebecsülendő dolog semmilyen becsületes pénzkereseti forma, de igenis nagy különbség van segédmunkából vagy sok éven át tanult szakmából történő megélhetés között-, hanem szakmájában elért komoly dolgokat és utána látszólag egyszer csak hazamegy, nem értem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.