2020. március 23., hétfő

ORBÁN: 167 AZONOSÍTOTT FERTŐZÉSRŐL TUDUNK, DE ENNÉL A VALÓS SZÁM NYILVÁN NAGYOBB

444.HU
Szerző: BOTOS TAMÁS
2020.03.23.


"Négy vonalon szerveztük meg a védekezést, négy harctéren kell helytállnunk," mondta a miniszterelnök a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn. Orbán Viktor szerint katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági vonalon szervezték meg a védekezést. 

"167 azonosított fertőzés volt hétfőn reggel, de ennél nyílván nagyobb számmal fertőződtek meg, erről csak becsléseink vannak,"

mondta. A becslések viszont túl tágak ahhoz, hogy ezeket közölje.

Orbán ismertette, hogy az egészségügy számára rendelkezésre áll:
- 1,5 millió maszk, 
- 129 ezer speciális maszk,
- 20 millió pár kesztyű
- 170 ezer védőruha,
- és 2560 lélegeztetőgép.

"Fűrkészeket és portyázókat küldtem ki mind a négy égtáj felé. (..) Nyugaton mindenből hiány van, beszerezni keleten lehet. Óriási tételeket kötöttünk le, több mint tíz repülőt várunk,"

tette hozzá.

A járvány okozta megbetegedések kezelésére 24643 65 év alatti orvost és 105 ezer szakdolgozót lehet bevetni.

"Holnap reggeltől minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap, a többi egészségügyis sebészi maszkot kap. Akit koronavírus-gyanúval visznek be, speciális maszkot kap,"

jelentette be. Hozzátette: észszerű eszközhasználatot kért, mert a járvány hosszú lesz.

Hat új gazdaságvédelmi intézkedésről döntöttek:
- a taxisok után további 81 ezer kisvállalkozónak adnak felmentést a kata-fizetés alól június végéig,
- a március előtt keletkezett kata hátralékokat felfüggesztik, azt elég lesz a veszélyhelyzet lejárta után fizetni,
- a turizmushoz hasonlóan a magyar médiaszolgáltatók is járulékmentességet kapnak a kieső reklámbevételek miatt,
- a kilakoltatásokat, végrehajtásokat felfüggesztik,
- az adóhátralékok behajtását is a veszélyhelyzet végégi felfüggesztik,
- a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-,gyed-támogatásokat fenntartják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.